Meg akarta öletni a házas szeretőjét egy megszállott nő

Vágólapra másolva!
Egy nő viszonyba kezdett egy kollégájával, azonban a férfi gyorsan véget vetett a kapcsolatuknak. A megszállott nő azonban ebbe nem tudott beletörődni és zaklatni kezdte a férfit. Végül úgy döntött, hogy pontot tesz az ügy végére, ezért kapcsolatba lépett egy bérgyilkossal a dark weben, hogy megölesse a férfit – írja a DailyMail.
Vágólapra másolva!

A 43 éves Helen Hawlett és az 50 éves Paul Belton ugyanott, a Linda McCartney vegetáriánus élelmiszereket gyártó üzemben, a norfolki Fakenhamben dolgoztak. Mindketten házasok és vannak gyerekeik. Ennek ellenére a nő a megszállottja lett a férfinak és szinte üldözte a szerelmével. Rövid ideig viszonyuk is volt. Belton gyorsan megbánta az affért és közölte a nővel, hogy ez nem folytatódhat.

Ebbe azonban Helen nem tudott beletörődni, zaklatni kezdte a férfit, e-maileket, sms-eket, meztelen fotókat és videókat küldött a férfinak.

A férfit annyira zavarta a kéretlen figyelem, hogy műszakot váltott, hogy kevesebbet kelljen találkoznia a nővel. Ekkor Helen hivatalos panaszt tett a férfi ellen szexuális zaklatás miatt és amiatt, hogy állítólag homofób megjegyzéseket tett.

A nő eltökélte, hogy tönkreteszi Belton jó hírnevét.

Az ügy odáig fajult, hogy a személyzeti osztály azt tanácsolta a férfinak, hogy forduljon a rendőrséghez, amit Belton meg is tett.

A nyomozás során kiderült, hogy a nő egy Online Killers Market nevű dark webes oldalon 20 ezer fontért felbérelt egy bérgyilkost, akinek azt mondta, hogy ölje meg Beltont.

A nő azt írta, hogy létfontosságú, hogy a gyilkosság balesetnek látszódjon. Az ügyész szerint a nő tettei túlmutatnak az egyszerű fantázián.

A tárgyaláson Belton is megszólalt, azt mondta, hogy:

A tárgyalás még folytatódik az ügyben.