Holtan találtak egy csecsemőt alkoholista anyja mellett Angliában

csecsemő, kezek
Vágólapra másolva!
Holtan találta hazatérő édesapja fél éves gyermekét az angliai Derby-ben. A gyermek anyja aludt, miután több üveg bort megivott, a gyerek valószínűleg megfulladt. A hatóságok, közöttük a gyermekvédelem, tudtak róla, hogy a nő súlyos beteg, alkoholproblémával, szorongással, szülés utáni depreszióval küzd, mégsem ismerték fel, hogy ez milyen kockázatokkal jár a gyerekkel szemben  - írta a Daily Mail. 
Vágólapra másolva!

Az asszony két vagy három üveg bort is megihatott, ezután elaludt - áll a jelentésben.

A gyermek közte és a szék karfája között volt, így talált rá a munkából hazatérő apa. Kiderült, ekkor még a gyerek élt, próbálta újraéleszteni, de a gyerek két nappal később meghalt. A halálát valószínűleg oxigénhiány okozta, de elhanyagolt állapotban is volt.

A nőt a tragédia előtt rendszeresen ellenőrizte a gyermekvédelem, mivel tudták róla, hogy beteg. Első gyermeke után

szorongással, szülés utáni depresszióval és masszív alkoholproblémával küzdött, gyógyszert is szedett.

Ezeket elhagyta, amikor érkezett a második gyerek, és az ellenőrzéseknél hol beismerte, hol tagadta, hogy iszik.

Az esetet súlyosbítja,hogy a nő egyszer eltűnt a két gyerekkel, a rendőrségen erről a nővére tett bejelentést, másik alkalommal

a férje szólt a rendőröknek, hogy a felesége részegen vezet, az autóban a két gyerekkel.

Mindezek együtt felvetik a hatóságok, köztük a gyermekvédelem felelősségét is a halálesetben, mint a lap írja, "nem végeztek egyértelmű kockázatértékelést", annak ellenére, hogy a figyelmeztetések arra utaltak, hogy a beteg nő potenciális veszélyt jelenthet a gyermekekre.

Címlapi képünk illusztráció!