Bombákkal megpakolt autóval törtek be terroristák egy szomáliai támaszpontra, sokan meghaltak

Szomália, katonák, támaszpont
Vágólapra másolva!
Legalább 11 katona meghalt Szomáliában kedden, amikor az al-Shabaab terrorszervezet fegyveresei ütöttek rajta egy katonai bázison az afrikai ország középső részén - közölte a hadsereg egyik tisztje.
Vágólapra másolva!

Aden Núr kapitány azt mondta, a terroristák robbanószerekkel megpakolt autójukkal törtek be a bázisra, majd ezt követően tűzharc alakult ki, melyben a támaszpont parancsnoka is meghalt.

Mohammed Oszmán, a térség kormánnyal szövetséges milíciájának parancsnoka azt mondta, a tűzharcban

többtucatnyi terroristával végeztek.

Az al-Shabaab jelentkezett a támadás elkövetőjeként.

A Mogadishutól 60 kilométerre északra, Havadlej településnél található bázist tavaly októberben szerezték vissza a kormányerők és a velük szövetséges törzsi milíciák a terroristáktól.

A mogadishui vezetés tavaly augusztusban indított offenzívát az al-Shabaab ellen, és azóta a hadsereg a helyi klánok és felfegyverzett civilek segítségével jelentős területeket foglalt vissza az iszlamistáktól.

Hétfőn a kormány bejelentette, hogy ismét ellenőrzése alá vonta az Indiai-óceán partján fekvő Harardhere térségét, melyet az al-Shabaab tíz éven át tartott ellenőrzése alatt.

Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel is kapcsolatban álló al-Shabaab célja, hogy kiűzze az Afrikai Unió békefenntartóit az országból, megdöntse a Nyugat támogatását élvező mogadishui kormány hatalmát, és az iszlám radikális értelmezésen alapuló jogrendet, saríát vezessen be Szomáliában. A 2007 óta zajló harcok hozzájárultak az afrikai országot sújtó súlyos élelmiszerválsághoz is.