Steve Drew elmondta, nem véletlen balesetről van szó, hanem az első osztályos diák a tanórán egy hátizsákból vette elő a fegyvert, majd rálőtt a tanárára. A tanárnőt, Abby Zwernert
kórházban ápolják, állapota stabil,
a gyerekek közül senki nem sérült meg.
A rendőrségi tájékoztatás szerint
a fegyvert legálisan vásárolta a kisdiák édesanyja
és tartotta otthonukban, ahonnan a gyerek bevitte az iskolába. Az is elhangzott, hogy
a gyereket fizikai erővel kellett megfékeznie egy iskolai alkalmazottnak,
majd a rendőrség őrizetbe vette.
Az eset közvetlen előzményeiről a nyomozás érdekében a hatóság nem adott tájékoztatást. Arról sem adtak információt, hogy a hatéves tettest jelenleg hol tartják.
A rendőrség korábban arról tájékoztatott, hogy
az életkora miatt a bíróság nem kezeltheti felnőttként, és, ha elítélik, még ahhoz is túl kicsi, hogy fiatalkorúak börtönében, javítóintézetben töltse le a büntetést.
Az iskola vezetője közölte, hogy az intézmény, a Richneck Általános Iskola egész héten zárva tart.
A tanárnő felépüléséért hétfő este gyertyás virrasztást tartottak.
Newport News egy 186 ezres város Virginia állam keleti részén a James és a York folyók torkolatvidékén.