Káosz a brit reptereken, sztrájkolnak a határrendészek

Heathrow Workers Strike in London Air travel,Heathrow Airport,holiday,industrial action,London Hea Horizontal
Korábbi felvétel
Vágólapra másolva!
Sztrájkot kezdtek pénteken több nagy brit repülőtéren a határrendészeti dolgozók, miután a kormány nem teljesítette béremelési követelésüket.
Vágólapra másolva!

A munkabeszüntetés az egész karácsonyi és újévi utazási időszakra kiterjed. A brit belügyminisztérium a szokásosnál hosszabb várakozási időre, késések, fennakadások lehetőségére figyelmeztette a Nagy-Britanniába készülő utazókat. A brit határrendészeti hatóság (UK Border Force) végzi a határállomásokon - a repülőtereken, a kikötőkben és a nemzetközi forgalmú pályaudvarokon - az útlevelek ellenőrzését.

Nagy-Britannia csaknem három éve kilépett az Európai Unióból, így

az EU-országokból érkezőkre ugyanazok a beléptetési szabályok érvényesek, mint a világ más térségeiből beutazókra.

A sztrájkok a Londontól északra, illetve északkeletre fekvő Luton és Stansted repülőtereket - amelyekre a Magyarországról beutazók többsége érkezik - nem érintik.

Sztrájkolnak viszont a határrendészeti dolgozók London két másik nagy nemzetközi repülőterén, Heathrow-n és Gatwicken, amelyekre szintén közlekednek járatok Magyarországról. A munkabeszüntetési akció kiterjed emellett Birmingham, Cardiff, Glasgow és Manchester repülőtereire, valamint a dél-angliai Newhaven kikötőjére.

A sztrájk december 23-tól 26-ig, illetve december 28-tól 31-ig tart.

1300 járat érkezik

A BBC közszolgálati médiatársaság által idézett ágazati előrejelzések szerint pénteken, a sztrájk első napján az érintett repülőterekre csaknem 1300 járat érkezik negyedmillió utassal. A sztrájk teljes időszakában várhatóan kilencezer menetrendszerű és charterjárat száll le ezeken a repülőtereken, 1,8 millió utassal a fedélzetén.

Korábbi felvétel Forrás: AFP/2022 Anadolu Agency/Dinendra Haria

A brit kormány katonákat, köztisztviselőket és más területeken dolgozó, önkéntesen jelentkező kormányalkalmazottakat képzett ki a határrendészeti feladatok ellátására.

A londoni belügyminisztérium ugyanakkor ezzel együtt is kéri, hogy a Nagy-Britanniába készülők ellenőrizzék légitársaságuknál, utazási irodájuknál vagy túraszervezőiknél járataik indulását. A tárca felhívta a beutazók figyelmét arra is, hogy a sztrájkidőpontokban

késésekre, hosszabb várakozási időre, fennakadásokra kell felkészülniük

az érintett repülőtereken.

Elektronikus beléptetés

A minisztérium javasolta, hogy a jogosult beutazók a sztrájkok idején használják az elektronikus beléptető kapukat (eGates). Ezeket a kapukat azok vehetik igénybe, akiknek biometrikus azonosítóval ellátott útlevelük van, betöltötték 12. életévüket - bár a 12-17 év közöttiek csak felnőttek kíséretében használhatják az e-kapukat -, és brit vagy európai uniós, illetve amerikai, kanadai, ausztrál, új-zélandi, japán, szingapúri, dél-koreai, svájci, norvég, liechtensteini és izlandi állampolgárok.

A UK Border Force alkalmazottainak sztrájkját két hete jelentette be szakszervezetük (PCS), amely azzal indokolta az akciót, hogy

a kormány mindössze 2 százalékos béremelést ajánlott a szolgálat dolgozóinak. A PCS szakszervezet 10 százalékos béremelést követel.

A brit statisztikai hivatal (ONS) adatai szerint októberben 11,1 százalékos, novemberben 10,7 százalékos volt a tizenkét havi infláció Nagy-Britanniában.