Szijjártó Péter: A trieszti kikötő magyar tulajdonú része 2026-tól megkezdheti működését

Port Beaumont, Texas, hajó, kikötő, dock, csatorna
Transhipment terminal for loading bulk cargo of chemical sulphur to sea bulk carriers using a shore crane. Port Beaumont, Texas, USA. July, 2017.
Vágólapra másolva!
Létrejött a megállapodás, amelynek nyomán hamarosan megkezdődhetnek az előkészítő beruházások annak érdekében, hogy a magyar vállalatok 2026-tól már igénybe vehessék exporttevékenységükhöz a trieszti kikötő magyar tulajdonú részét - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Rómában.
Vágólapra másolva!

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettessel folytatott egyeztetését követően arról számolt be, hogy a trieszti kikötőben felvásárolt területtel a kormány célja, hogy a magyar cégek minél gyorsabban és zökkenőmentesebben juthassanak tengeri kijárathoz.

A magyar vállalatok 2026-ban kezdhetik meg tevékenységüket a trieszti kikötőben (illusztráció) Forrás: Shutterstock

Közölte, bemutatták a végrehajtani kívánt fejlesztési koncepciót, amelynek nyomán évi 2,5 millió tonna mozgatására, közúti és vasúti szállítások fogadására egyaránt alkalmas kikötőt hoznak létre.

Hozzátette: létrejött egy 45 millió eurós megállapodás, így hamarosan megkezdődhetnek az előkészítő beruházások, hogy 2026-tól a magyar vállalatok a kikötő magyar tulajdonú részét is igénybe vehessék exporttevékenységükhöz. A közös fejlesztési programmal a két ország Triesztet Közép-Európa egyik legfontosabb kikötőjévé kívánja tenni - szögezte le.

Szijjártó PéterMatteo Salvinit méltatta, mondván, "szerencsére vannak még Európában olyan, vezető pozícióban lévő politikusok, akik józan módon tudnak gondolkodni a migrációról". Kijelentette, hogy a volt belügyminiszter "megtapasztalhatta, milyen következményei lehetnek annak, ha valaki a saját hazájának és Európa biztonságának a védelmét helyezi előtérbe a liberális képmutatás helyett".

Rámutatott, hogy Salvini, a magyar kormányhoz hasonlóan, világosan látja a bevándorlás biztonsági kockázatait, és elég bátor is ahhoz, hogy ez ellen felszólaljon.

Szijjártó Péter és Matteo Salvini Rómában Forrás: Facebook

"Fontos, hogy az illegális migrációval szembeni hangok összeadódjanak, minél hangosabbak legyenek, hogy rákényszerítsük Brüsszelt arra, hogy végre fejezze be a migráció támogatását" - figyelmeztetett.
A miniszter aláhúzta, hogy Magyarország kettős nyomás alatt áll: folyamatosan érkeznek a menekültek Ukrajna felől, eközben az illegális bevándorlók ostrom alatt tartják a déli határt, ahol idén már 255 ezer átlépési kísérletet akadályoztak meg a hatóságok.

Emlékeztetett, hogy több mint 1500 embercsempésszel szemben zajlik eljárás, akik közül néhányan lőfegyverrel támadtak magyar rendőrökre.

- hangsúlyozta.

Elmondta, Olaszország a világ egyik legnagyobb fejlett gazdasága, az együttműködés így sokat segíthet Magyarországnak a recesszió elkerülésében.

Tájékoztatása szerint az olasz cégek alkotják hazánkban a kilencedik legnagyobb beruházói közösséget, Olaszország a negyedik legnagyobb külkereskedelmi partner, a kétoldalú kereskedelem tavaly csúcsot döntött 12 milliárd euróval, s idén is 20-25 százalékos bővüléssel lehet számolni.

Szijjártó Péter szerdán találkozik a gazdaságfejlesztési és az energiaügyi miniszterrel is, majd a Világélelmezési Program (WFP) vezetőjével, illetve az olasz űrügynökség elnökével, akivel egyetértési megállapodást írnak alá a békés célú űrtevékenységgel kapcsolatos együttműködésről.