Elképesztő adat: Soros György embereivel 253 híroldalt irányít

Gyurcsányné
Dobrev Klára
Soros György
Vágólapra másolva!
Egy friss kutatás szerint a világ egyik legnagyobb médiamágnása nem más, mint a hírhedt Soros György. Összesen legalább 253 híroldal, véleményoldal, újság és televíziós csatorna van az ő közvetett vagy közvetlen irányítása alatt. Így ma már sokan a „propaganda cárjaként" emlegetik, hiszen lényegében a mai kor egyik legnagyobb hatalmú befolyásolója – írja tényfeltáró cikkében a Tűzfalcsoport.
Vágólapra másolva!

Soros az a fajta médiamágnás, akinek minden kontinensre elér a keze, és számos nyelven tudja közvetetten befolyásolni a közvéleményt. A képlet egyszerű: Soros nonprofit szervezetei (pl. Nyílt Társadalom Alapítványok/Open Society Foundations- OSF) finanszírozzák azokat a politikailag aktív szereplőket a médiában és a sajtótermékeket, amelyeken keresztül ráhatással lehet a közvéleményre az egész világon.

Sorosnak a nemzetközi médiára kiterjedő befolyása elképesztő méreteket öltött 2022-re. Az MRC Business részletes elemzése legalább 253 hír- és médiaszervezetet tárt fel világszerte, melyek pénzelői Soros „filantróp" szervezetei.

Az elemzőcég megjegyzi, hogy a tőle bizonyítottan anyagilag függő média-csoportok óriási hatalmat gyakorolnak az információk felett a nemzetközi politikában.

Soros korábban azt nyilatkozta a The New York Times-nak, hogy a történelem ívének „a helyes irányba hajlításán" munkálkodik. És nem viccelt! Elég, ha csak megnézzük azokat a szervezeteket, amelyekbe több millió dollárt pumpált a valóság elferdítése érdekében.

Ime a 6 legnagyobb Soros-projekt.

1. Project Syndicate: A világ véleményoldalának is nevezett kiadványt a világ liberálisai írják.

A szerzői gárda itt nem más, mint Soros legbizalmibb emberei: politikusok, civil aktivisták, bankárok, pénzemberek, kormány és államfők, miniszterek, fegyverkereskedők stb. A Project Syndicate az a felület, amely Soros üzenőfüzeteként funkciónál. Emlékezetes, hogy

itt jelent meg a hírhedt Soros-terv is, amelyben a szerző, maga a propagandacár azt tárta a világ elé, hogy Európának miképp kell befogadni a migránsokat, megváltoztatva a kontinens társadalmát és kultúráját.

A lapnak (amely sokkal inkább egy önálló szervezetként működik) saját állítása szerint csak 2021-ben 20 393 alkalommal jelentek meg tárcái több mint 150 országban. Soros Nyílt Társadalom Alapítványa 2016 és 2020 között legkevesebb 1 532 105 dollárt juttatott el Project Syndicate-hez. Az oldal válogatás nélkül népszerűsített mindent az abortusztól, a globális klímakatasztrófán át az Izrael elleni gyűlöletig - beleértve az amerikai baloldalpropagandáját is.

Az itthoni Soros-lerakatok, például a 444 pedig válogatás nélkül közölte ezeket az írásokat.

Nézzük csak:

Tehát a képlet itt a következőképpen működik:

Soros fenntart egy nagy nemzetközi véleményfelületet, ahová megírja a véleményét, amelyet aztán a helyi Soros-lerakatok válogatás nélkül leközölnek a világ összes országában.

2. A Poynter Institute újságíróképzőként indult, de mára már csak egy sokadik baloldali propagandaoldallá vált.

A Poynter „az újságírás globális vezetőjeként" és „standardjaként" definiálja magát. Soros 492 000 dollárt adott a Poynter-féle baloldali Nemzetközi Tényellenőrző Hálózat finanszírozására 2016 és 2020 között. A hálózat nagyjából 100 tényellenőrző szervezettel áll együttműködésben világszerte,akik minden beképzeltség nélkül egy globális „igazságügyi minisztériumként" aposztrofálják magukat.

A Poynter módszere egyszerű: korlátozzák, vagy hiteltelenítik azokat a véleményeket, amelyek nem illenek bele a liberális narratívába. Ilyen az abortusz, a „transzneműség", a COVID vagy akár a kommunista gazdaságpolitika. Mindezeken túl együttműködnek olyan globális tech-cégekkel, mint a Facebook és az Instagram, amelyre nyomást gyakorolva

elérik, hogy korlátozzák azoknak a felhasználóknak a posztjait, kommentjeit, akik nem a liberális értékrend és mérceszerint alkotnak véleményt sorskérdésekről. Mindezt pedig„tényellenőrzésnek" csúfolják.

3. openDemocracy: Soros egyik kevésbé ismert projektje, de talán ennek a szervezetnek van az egyik legnagyobb befolyása a nemzetközi médiára.

Soros Nyílt Társadalom Alapítványa 2016 és 2020 között minimum 1 633 457 dollárt adományozott az openDemocracynek. A szervezet természetesen szinte kivétel nélkül csakis a liberális narratívának megfelelő téziseket népszerűsíti. Ilyen a transzneműség a gyerekek körében, a keresztényellenes propaganda, a klímaradikalizmus és egyre gyakrabban az antiszemitizmus is. Az openDemocracy saját állítása szerint évi több mint 11 millió látogatót tud felmutatni, és az angol mellett orosz, spanyol és portugál nyelven jelentet meg cikkeket.

4. Free Press: újságírásnak álcázott aktivizmus, mely konzervatív vélemények elhallgattatására törekszik.

A Free Press cikkei 2021-ben 3200 alkalommal jelentek meg olyan platformokon, mint az Associated Press, a Bloomberg, a CNN, a Democracy Now!, a The Guardian, a Los Angeles Times, az MSNBC, az NPR, a Poynter és a Wired.

Tehát ez is egy központi véleményoldal, amelynek anyagait a világ legnagyobb hírportáljai, ügynökségei terjesztenek,

így több millió emberhez eljuttatva a liberális propagandát. Elég annyit megjegyeznünk, hogy a baloldali Free Press egyik alapítója Robert W. McChesney közzétett egy marxista felhívást,amelyben arról beszélt, hogy harcolni kell a demokráciáért, a társadalmi igazságosságért és a kommunizmusért a médiamegreformálásán keresztül.

5. Médiademokrácia Alap: ez a szervezet a „társadalmi igazságosság" és a digitális technológiák harcának a terepe.

A Médiademokrácia Alap 2016 és 2020 között 3 520 000dollárt kapott a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványtól. A szervezet két célt tűzött ki maga elé: a közösségi oldalak megadóztatását, illetve a baloldali értelembe vett „társadalmi igazságosság" képviseletét a világ összes sajtótermékében. Ez a gyakorlatban nem jelent mást, mint azt, hogy monitorozzák, hogy a legnagyobb médiatermékek hányszor és milyen hangsúllyal foglalkoznak az LMBTQ jogokkal, a gender-kérdésekkel, illetve a baloldal számára más fontos ügyekkel. A globális cenzúra melegágya.

6. Nemzeti Közszolgálati Rádió: Soros médiabirodalmábólnem hiányozhat az amerikai állami média sem.

Az amerikai Nemzeti Közszolgálati Rádió 600 000 dollárt kapott Soros alapítványaitól. A rádió jelenleg 48 milliós heti közönséget tudhat magáénak. És ha bárki azt gondolná, hogy az amerikai közszolgálati rádió maga a függetlenség és az objektivitás totemoszlopa, akkor álljon itt egy tanulságos történet: a 2022. augusztus 1-jei All Things Consideredműsorban a rádió riportere, Sergio Martinez-Beltran a szigorúbb bevándorlási törvényeket követelő keményvonalas republikánusokat egy tömeggyilkoshoz hasonlította. Tehát a hazájukat a migránsbűnözőktől féltő jobboldali politikusok az amerikai közszolgálati rádió szerint egyenértékűek a tömeggyilkosokkal, az arab terroristákkal. Tehát Soros anyagi támogatásának köszönhetően hetente 50 millió emberhez ilyen vélemények jutnak el.

Természetesen ez csupán a jéghegy csúcsa, és ezek csak Soros legnagyobb gyűjtő-projektjei. De a fenti felsorolásból is jól látszik, hogy az amerikai milliárdos véleménye napi szinten több millió ember számítógépén, rádiójában vagy éppen a tévéjében jelenik meg. Agymosás ez a legdurvább formában.

Rádiós sztárok bírálják Soros György lépését

A milliárdos spekuláns el akarja hallgattatnia konzervatív spanyolajkúakat

A tizennyolc spanyolajkú rádióállomás, köztük a miami konzervatív zászlóshajójának számító Radio Mambí Soros György által támogatott felvásárlása kudarcra van ítélve - állítja két műsorvezető, akik a tervezett új, progresszívhangvételű programok miatt otthagyták a csatornát.

„Ez egy kudarc lesz - ebben 100 százalékig biztos vagyok" - mondta a venezuelai születésű Lourdes Ubieta, a RadioMambí egykori műsorvezetője a New York Postnak. Ő azután hagyta ott az állomást, hogy nyáron értesült az átvételről. „Azért tették ezt, hogy elhallgattassák a konzervatív spanyolajkú hangokat, de ez nem fog működni" – tette hozzá.

Júniusban a Soros által támogatott Latino Media Network (Latino Médiahálózat) egy 60 millió dollárra becsült üzlet keretében megvásárolta a Radio Mambít - amely évtizedek óta a keményvonalas, antikommunista kubai száműzött közösség egyik fő támasza - és tizenhét másik spanyol nyelvű rádióállomást a TelevisaUnivisiontól. Az újonnan alakult hálózatot két korábbi demokrata ügynök, Stephanie Valencia és Jess Morales Rocketto vezeti, akik Barack Obama és Hillary Clinton politikai kampányában dolgoztak. Valencia Obama regnálása idején a Fehér Házában is dolgozott. A Soros Fund Managementhez kötődő Lakestar Financebefektetési cég a fő támogató, de vannak más egyéni befektetők is, köztük például Eva Longoria színésznő.

A múlt hónapban a Szövetségi Kommunikációs Bizottság (Federal Communications Commission, FCC) hivatalosan jóváhagyta az üzletet, és ezzel szabaddá tette az utat a RadioMambí és a többi állomás új, progresszív hálózattá alakításához.

Az eladás összesen tizennyolc állomást foglal magában, köztük tíz AM- és nyolc FM-állomást a legnagyobb amerikai piacokon. Az érintett városok közé tartozik Los Angeles, Houston, Dallas, San Antonio, McAllen, FresnoChicago, Las Vegas és a WADO-NY, a New York Yankeesspanyol nyelvű adója. Bár az eladás felbőszített néhány republikánus törvényhozót, tiltakozásuk nem volt elég ahhoz, hogy leállítsák az üzletet.

A Radio Mambí felvásárlását ellenző, a Szövetségi Kommunikációs Bizottsághoz intézett levelükben floridai republikánus törvényhozók, köztük Marco Rubio szenátor és Maria Elvira Salazar képviselő azt írták, hogy a Latino Media Network „gyakorlatilag elvitathatatlan befolyást gyakorolhat az ország összes spanyolajkú lakosának közel egyharmadára".

„A tervezett eladás messze nem jóindulatú, hanem a legújabb lépés a progresszív elitek azon lépései sorában, amelyekkel kétségbeesetten próbálják visszaszerezni a spanyolajkú szavazók támogatását, akik joggal fordítottak hátat a demokratáknak és szocialista prioritásaiknak" - írták a törvényhozók.

Ron DeSantis floridai kormányzó csapata szintén egy sor hirdetést adott ki, amelyben kritizálták a felvásárlást, azzal érvelve, hogy az új tulajdonosi csoport dezinformáció terjesztésére törekedne.

„Ami összetöri a szívemet, az az, hogy a Radio Mambí, amely mindig is a szabadság ikonja volt, most az ellenség kezébe került" - mondta Ubieta, a Radio Mambí egykori műsorvezetője. Ő és a csatorna két másik volt műsorvezetője, Dania Alexandrino és Nelson Rubio, akik mindannyian felmondtak az új vezetés miatt, most a miami AmericanoRádiónál dolgoznak, amely az ország első konzervatív spanyol hálózataként tartja magát számon.

„A demokraták mesteri manipulátorok" - mondta Alexandrinoa New York Postnak. A bostoni származású Puerto Ricó-i műsorvezető és riporter tavaly nyáron lépett ki a Radio Mambíból, miután értesült a Soros-ügyletről. „El akarják hallgattatni és cenzúrázni a spanyolajkú konzervatív hangokat. Azt mondják, hogy a demokraták a kisebbségek és a szegények pártja, de ez egy mese" - tette hozzá Alexandrino. „Áldozatként kezelik a spanyolajkúakat. Egy fillért sem fogadnék el tőlük. A méltóságom nem eladó."

Nelson Rubio sajtótájékoztatót tartott Miamiban, miután júliusban kilépett a Radio Mambíból. A csatorna elmondása szerint „a kubai száműzöttek hangja, a szabadságot, a demokráciát, a családi értékeket, az igazságot és az Istenbe vetett hitet védelmező konzervatív férfiak és nők hangja" volt.

– tette hozzá.

Jorge Bonilla, az MRC Latino Médiakutató Központ igazgatója azt jósolta, hogy a Latino Media Network átvétele visszafelé sül majd el, és a spanyolajkúakat még inkább a jobboldal felé tereli. Bonilla először 2021 nyarán nevezte a tervezett üzletet „pánikszerű lépésnek", mert szerinte a demokratákat megijesztette, hogy a spanyolajkúak Floridában eltávolodnak a párttól. „A spanyolajkú közösségben harc folyik az információk feletti ellenőrzésért, és ez egy mély csapás ebben a harcban, de ugyanakkor nagyon ügyetlen húzás" – nyilatkozta az igazgató. „Ez egy kétségbeesett lépés a baloldal részéről, hogy ellensúlyozza a spanyolajkú közösség jobbra tolódását" - állította Bonilla. „Ez nem a dezinformációval szembeni fellépésről szól. Hanem arról, hogy mindent, ami eltér a baloldal szokásos vonalától, "dezinformációnak" neveznek."

A miami spanyol nyelvű rádióban a félretájékoztatással kapcsolatos aggodalmak először a január 6-i „felkelést" követő jelentésben merültek fel. A Prospero Latino PR-cég és a Florida Rising progresszív politikai szervezet által kiadott jelentés szerint a legnagyobb szabálysértők a Radio Mambí három műsora és az Actualidad Radio egyik műsora voltak.

A Politico 2020 szeptemberében közölt egy cikket a floridai latinok állítólagos „dezinformálásáról és megtévesztő állításokról". Alexandria Ocasio-Cortez (rövidítve sokan csak úgy hívják, hogy „AOC") szélsőbaloldali demokrata képviselő egy hónappal később a Twitteren dobta fel ezt a témát, és nem tudott leakadni róla. „Egy hatalmas spanyol nyelvű dezinformációs kampány folyik a közösségi médiahálózatokon, amely a választásunkat veszi célba" - tweetelte akkor AOC. „Kérjük, beszéljenek szüleikkel és családtagjaikkal, és ha lehetséges, oktassák őket arról, hogyan ismerjék fel a megkérdőjelezhető tartalmakat" – írta a képviselőnő.

Amore Rodriguez, a Florida Grassroots Coalition nevű progresszív csoport titkára, aki családjával együtt a Radio Mambí adásait hallgatva nőtt fel, a New Times of Miaminak azt nyilatkozta, hogy szerinte az állomás által az elmúlt években közzétett retorika „tisztességtelen és romboló" volt. „Ami igazán szomorú, az az, hogy láttuk, hogy ez manipulációvá vált, és számomra egy nagyon célzott félelemkeltő taktikává, hogy a latinok kiboruljanak, és féljenek attól, hogy mivé válhat ez az ország" - vélekedett Rodriguez.

1985-ben az akkori WGBS-t 3,5 millió dollárért adták el Amancio Victor Suarez üzletembernek, a Mambisa Broadcasting Corporation tulajdonosának.

A Mambisa a 19. századi kubai függetlenségi harcosokról, a mambisákról kapta a nevét. 2002-ben került az Univision tulajdonába.

A Latino Media Network szóvivője a következő nyilatkozatot küldte el e-mailben a New York Postnak: „A Miamiban megvásárolt állomások évtizedek óta a dél-floridai kubai közösséget szolgáló intézmények. Teljes szívvel hiszünk ebben a küldetésben, és hűek maradunk a szabadság szelleméhez, amely évtizedeken át vezérelte őket. Mi is hiszünk a véleménynyilvánítás szabadságában és a szabad sajtóban, amely értékeli az ellenőrizhető tényeket és az egyensúlyt. Minden nézőpontot szívesen látunk és bátorítunk a vitára az eszmék szabad piacán, hogy hallgatóink megalapozott döntéseket hozhassanak maguk és családjuk számára."

Bonilla, aki hónapok óta keresztes hadjáratot folytat az általa „Soros Rádiónak" nevezett szervezet ellen, továbbra is cinikus véleménnyel van. „A Soros Rádió mint megbízható információszolgáltató létrehozása kritikus fontosságú a Nagy Spanyol Nyelvű Dezinformációs Háború következő szakaszában, amelyet az elmúlt években láttunk kibontakozni"- írta nemrégiben. „Ahogy végre konzervatív alternatívák jelennek meg, még nem tudni, hogy 'ez' a vállalkozás sikeres lesz-e."