Szijjártó Péter: Elfogadhatatlan a magyar vállalatok ukrajnai működésének ellehetetlenítése

SZIJJÁRTÓ Péter
Budapest, 2022. július 29. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Nio kínai járműgyártó beruházásának bejelentésén a minisztériumban 2022. július 29-én. Biatorbágyon, a cég első európai üzemében automata akkumulátorcsomag-csereállomásokat fognak előállítani. A mintegy 5,5 milliárd forint értékű projekthez a kormány 1,7 milliárd forint támogatást ad, így segítve több száz új munkahely létrehozását. MTI/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Elfogadhatatlan, hogy miközben Magyarország mindent megtesz Ukrajna támogatása érdekében, több magyar vállalatot is ellehetetlenítenek a szomszédos országban pusztán azért, mert Oroszországban is jelen vannak - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Brüsszelben.
Vágólapra másolva!

A tárcavezető a kereskedelmi ügyekkel foglalkozó európai uniós miniszterek tanácsülését követő sajtótájékoztatóján sérelmezte, hogy a Richternek számos termékét kitiltották az ukrán piacról, az Egis esetében is megindították ezt az eljárást, valamint egyesek bojkottra szólítottak fel a Mollal szemben.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint elfogadhatatlan a magyar vállalatok ellehetetlenítése Forrás: MTI/Máthé Zoltán

- hangsúlyozta.

Hozzátette: utóbbi ugyanakkor semmilyen nemzetközi jogszabályt nem sért, hiszen a részvétel a gyógyszeriparban és az energiaágazatban nem ütközik szankciós rendelkezésekbe.

"Ezért elvárjuk az Európai Uniótól, hogy lépjen fel az ukrán hatóságoknál annak érdekében, hogy EU-s tagországból érkező vállalatokat ne lehetetlenítsenek el" - húzta alá.

Szijjártó Péter emlékeztetett, hogy az EU idén májusban teljes vámmentességet vezetett be az ukrán termékekre és szolgáltatásokra vonatkozóan 2023 közepéig, hogy ezzel is segítse a háborúba süllyedt országot, és hazánknak nincs ellenére a későbbi hosszabbítás sem.

- szögezte le.

A miniszter újságírói kérdésekre válaszolva ezt követően megismételte, hogy a kormány kész megadni kétoldalú alapon az Ukrajnának szánt jövő évi európai uniós pénzügyi támogatás hazánkra eső részét, de a közös hitelfelvételt nem támogatja. Közölte, az erről szóló jegyzéket a kijevi magyar nagykövet átadta az ukrán külügyminisztériumban előző nap, azt kérve, hogy induljanak meg a tárgyalások az ügyben.

Arra is kitért, hogy a kijevi nagykövetség munkatársai a nehézségek ellenére jól vannak, a diplomáciai képviselet működőképes, a munkavégzés alapvető feltételei az adott korlátok között fennállnak, de ha a helyzet változik, akkor azonnal kivonják a területről az érintetteket.

Márki-Zay Péter volt közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt előző napi nyilatkozatával kapcsolatban úgy vélekedett, hogy ez csak megerősítette, hogy "nekünk nem elsősorban a magyar ellenzékkel kellett megküzdenünk a választási kampányban, hanem azokkal a külföldi erőkkel, akik mögöttük álltak".

- mondta.