Egész Európában hangosan tiltakoznak a belső égésű motorok betiltása ellen

GMW Ora Ballet Cat, elektromos bogár, elektromos, autó
Vágólapra másolva!
Óriási port kavart a döntés, amely 2035-ig teljesen betiltja a belső égésű motorral hajtott új járművek értékesítését – írja a V4NA. A nemzetközi hírügynökség szerint többek között Olaszországban, Lengyelországban, Ausztriában is Németországban is munkahelyek tízezrei miatt aggódnak, ráadásul egy meghatározó iparág is tönkremehet.
Vágólapra másolva!

Megszületett a megállapodás az Európai Unióban, amelynek értelmében 2035-től betiltják a belső égésű motorral hajtott új autók értékesítését. A V4NA arra emlékeztet, hogy az egyezség részét képezi az Unió azon törekvésének, hogy lehetőleg nullára csökkentsék a közlekedés károsanyag-kibocsátását az EU-ban.

Az EU klímaváltozás elleni intézkedéscsomagja keretében a károsanyag-kibocsátást 2030-ig 55 százalékkal tervezik csökkenteni az 1990-es évek szintjéhez képest, míg a klímasemlegességet 2050-re érnék el.

Bár a döntést 2026-ban még egyszer felülvizsgálják majd, az már most óriási port kavart néhány uniós országban. Olaszország új infrastruktúráért felelős minisztere és a Lega vezetője, Matteo Salvini bejelentette, hogy kampányolni fog az uniós döntés ellen.

– jelentette ki a közösségi oldalán a tárcavezető, aki hozzátette hogy pártja, a jobboldali Lega "mindent meg fog tenni, hogy megállítsa ezt az őrültséget". Úgy véli, hogy a tilalom következménye az lenne, hogy

a munkások és kézművesek munka és bér nélkül maradnának, ráadásul ez a döntés élethosszig tartó függőséget jelentene Kínától.

Nemcsak a Lega politikusának vannak erős fenntartásai, hanem Giorgia Meloni egész kormánya negatív következményektől tart az olasz autóiparra és a munkahelyekre nézve, de az olasz üzleti életből is érkeznek kritikák. A Confindustria üzleti szövetség előrejelzése szerint

A németek sem támogatják a döntést

Ezzel egyetértésben nyilatkozott az Alternatíva Németországért (AfD) német ellenzéki párt is, amely egy közleményben úgy kommentálta a döntést, hogy "az EU végleg véget akar vetni az egyik legsikeresebb és leghosszabb életű német technológiának".

– írja a jobboldali párt, amely szerint az elektromobilitással kapcsolatos túlzott felhajtás elzárja az utat az egyre tisztább belső égésű motorok kifejlesztése előtt.

Az elektromos autók használatát erőltetik. Forrás: Anadolu Agency via AFP/2022 Anadolu Agency/Anton Raharjo

– olvasható a közleményben.

Van más probléma is

Dr. Sylvia Limmer, az AfD uniós parlamenti delegációjának tagja egy másik problémát is felvázolt. Úgy gondolja, hogy azzal hogy betiltják a modern égéstechnológiát,

Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) is élesen bírálta az uniós döntést. Christian Hafenecker szerint ez a lépés nem sok jót ígér.

– figyelmeztetett a közlekedéspolitikai szakember, aki hozzátette hogy nem csak egy technológiai sivatag felé haladunk, de ez a szigorú út a nyersanyagokban gazdag és általában szegény országok kizsákmányolását jelenti.

– jelentette ki. Anna Zalewska lengyel kormánypárti európai parlamenti képviselő is reagált a döntésre. Szerinte "nem adhatjuk fel a szabad piac versenyképességét, és nem hagyhatjuk, hogy az elektromos autókat gyártó lobbisták döntsenek arról, hogy a polgárok mit vásároljanak". A politikus szerint őrület, hogy

Hozzátette, hogy

a háború és az energiaválság nyilvánvalóan nem késztette gondolkodásra a brüsszeli elitet, ebben a kérdésben mindössze az érdekek kijátszásáról van szó.