56 évesen szülte meg saját unokáját

Vágólapra másolva!
Menye nem szülhetett, így az 56 éves asszony úgy döntött, béranyaként kihordja a saját unokáját. 
Vágólapra másolva!

Egy 56 éves nő saját unokájának adott életet az Egyesült Államokban - írja a Borsonline.

A 33 éves Jeff és a 30 éves Cambria még középiskolás korukban ismerkedtek meg és mindketten tudták, hogy nagy családra vágynak. Azonban Cambria nagyon nehezen tudott teherbe esni.

A párnap 2018-ban ikrei születtek, Vera és Ayva, majd később – IVF által – a most 13 hónapos Diesel és Luca is.

A 30 éves nőnek vészhelyzeti méheltávolításon kellett átesnie, ami azt jelentette soha többé nem lehet saját gyermeke. A pár azonban ekkor kérte meg Jeff édesanyját, hogy legyen a béranyájuk következő gyermekük kohordásához, Nancy Hauck pedig boldogan vállalta a feladatot.

Nancy 9 órás vajúdás után lett nagymama, és anyuka is egyszerre.

Noha a kis Hannah az ő testében növekedett, mind az öt unokáját egyformán szereti – mesélte.