Újabb újságírót lőttek le Hondurasban

Vágólapra másolva!
Újabb újságírót öltek meg Hondurasban, így már ötre emelkedett a 2022-ben meggyilkolt újságírók száma a közép-amerikai országban - jelentette kedden a Bizottság a Sajtószabadságért (C-Libre) hondurasi civilszervezet.
Vágólapra másolva!

Amada Ponce, a C-Libre vezetője azt mondta, a 23 éves Edwin Josué Andinót helyi idő szerint hétfőn, közvetlen közelről lőtték agyon fényes nappal.

Raúl Morazan, az LVT helyi televízió igazgatója azt mondta, az elkövetők Andinóra

az újságíró villafrancai otthonában törtek rá, ahonnan az apjával együtt az utcára vitték, majd közvetlen közelről agyonlőtték, s az apjával is végeztek.

Kiemelte, hogy Andino - aki egy ideig az LVT-nek is dolgozott - korábban több halálos fenyegetést kapott. Ponce elmondta, hogy mielőtt agyonlőtték, Andino száját szigetelőszalaggal leragasztották.

Az áldozat "elhallgattatását" szimbolizáló aktus gyakori a Mexikóban elkövetett újságírógyilkosságoknál is - tette hozzá.

Hondurasban 2001 óta 98 újságírót gyilkoltak meg, sajtószabadságért küzdő szervezetek szerint az ország az egyik legveszélyesebb hely a sajtómunkások számára.

Hondurasban a közbiztonság egyébként is nagyon rossz: a statisztikák szerint minden 100 ezer lakosra 39 gyilkosság jut, így ez a világ egyik legveszélyesebb országa.