Étolajjal kereskedő bűnbandákat fogtak el Malajziában

Vágólapra másolva!
A malajziai fogyasztóvédelmi hatóság tájékoztatása szerint két esetben összesen öt ember ellen intézkedtek a helyi hatóságok, mert két szindikátus részeként étolajat dolgoztak fel és feltehetően adtak tovább ipari használatra. A most letartóztatottak közül négyen helybéliek, az ötödik külföldi.
Vágólapra másolva!

A kuala lumpuri hatóságok közlése szerint az első esetben 250 doboznyi étolajat sikerült elkobozni egy Jalan Chow Kit-i lakásban tartott razzia során, a második esetben pedig 705 doboz étolajat koboztak el egy raktárból, ahol nem voltak a termékek nyílvántartásba véve - írja a The Sun Daily.

A két razzia során négy helyit és egy külföldi tartóztattak le, továbbá lefoglaltak egy teherautót is egy átalakítható tartállyal, amelyet az étolaj tárolására használtak - a szerkezethez egy szivattyút is felszereltek az egyik banda tagjai.

A fogyasztóvédelem szerint a két bűnszervezet feltehetően más államokból szerezte be az étolajat, majd feldolgozás után nagy tételben többszörös haszonért értékesítették azt.

Az illegális kereskedelemmel komoly károkat okoztak az államnak - tették hozzá.

A bűnbandák tagjai ellen eljárás indult.