Súlyos korrupciós ügyek Olaf Scholz körül

President of the EU Parliament Metsola visiting Berlin Federal Government EU --- DIP Horizontal POLITICS PARLIAMENT
Olaf Scholz
Vágólapra másolva!
A német baloldali kancellár miniszterként és hamburgi polgármesterként is pénzügyi botrányok részese volt. Mondjuk a részleteket és a vizsgálat állását is.
Vágólapra másolva!

Korrupciós gyanú Hamburg főpolgármestereként

Augusztusban derült ki, hogy a „CumEx Files" elnevezésű, adócsalási botrány kapcsán az ügyészség vizsgálja Olaf Scholz német szociáldemokrata kancellár e-mailjet. Scholz 2015. január 1-től lebonyolított elektronikus levelezését nézik át. A baloldali politikus 2011. március 7. és 2018. március 13. között volt a városállamként működő Hamburg (a három tartományi jogú város egyike Berlin és Bréma mellett) főpolgármestere.

Olaf Scholz német kancellár Forrás: AFP/dpa/ SvenSimon/Frank Hoermann

A „Cumex-Files" botrány lényege egy bankok által végrehajtott adóoptimalizálás, amely lehetővé teszi a külföldi befektetők számára, hogy csökkentsék az osztalék után fizetendő adójukat. Ez azonban komoly visszaélésekre adott lehetőséget. Az ügyben tíz államban folyik nyomozás, Németországban már rengeteg bankár, ügyvéd és pénzügyi tanácsadó ellen emeltek vádat.

Az ügyészség még 2016-ban arra hívta fel Hamburg pénzügyi hatóságának a figyelmét, hogy adócsalás gyanújával nyomoznak a városban székelő Warburg magánbankház ellen. A pénzügyi hatóságot akkor Scholz párttársa, Peter Tschentscher vezette, aki jelenleg Hamburg szociáldemokrata főpolgármestere. Dacára az ügyészség figyelmeztetésének, Hamburg vezetése kifizetett 47 millió eurónyi adóvisszatérítést a Warburgnak.

Scholz ez idő tájt több alkalommal is találkozott a bankház tulajdonosaival, illetve az akkori vezetőjével. 2017-ben a Warburg 45 ezer eurót adományozott a német szociáldemokrata párt helyi szervezetének.

A Warburg székháza Hamburgban Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Markus Scholz

Wolfgang Schäuble akkori CDU-s német szövetségi pénzügyminiszter szerint a Warburgnak vissza kellett volna fizetnie a 47 millió eurót, de ez nem történt meg.

A hatósági vizsgálat tárgya, hogy Scholz még hamburgi főpolgármesterként vajon nyomást gyakorolhatott-e a pénzügyi hatóságra annak érdekében, hogy „engedje el" a 47 millió eurós visszafizetést, megkárosítva ezáltal a városállam költségvetését.

A FIU- és a Wirecard-botrány

Még Angela Merkel negyedik kormányában, amikor Scholz az ország alkancellárja és pénzügyminisztere volt az ügyészség az igazságszolgáltatás akadályozásával vádolta meg az akkor a pénzügyminiszteri posztot betöltő politikus felügyelete alá tartozó Financial Intelligence Unit (FIU) nevű hivatalt. A hivatal a pénzmosás elleni küzdelemre hivatott.

Financial intelligence unit (FIU)

A nemzetközi standardok alapján minden állam köteles kijelölni egy központi egységet, amely az ún. „pénzmosásgyanús" bejelentéseket fogadja, azokat elemző-értékelő tevékenysége során megvizsgálja, és az elemző-értékelő tevékenysége eredményét bűnüldözési célból – azon belül is elsősorban a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni fellépés érdekében – továbbítja. E központi egységet hívjuk pénzügyi információs egységnek, angolul „financial intellgence unit"-nak, rövidített nevén FIU-nak.
Magyarországon a NAV Központi Irányítás szervezetében működő Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Iroda látja el a pénzügyi információs egység feladatait.
Számos ügy árnyékolja be Scholz karrierjét Forrás: pixabay.com

A másik vád az volt, hogy számos gyanús milliós nagyságrendű Afrikába irányuló pénzügyi tranzakciókról és kifizetésekről a Scholz által irányított hivatal nem tájékoztatta az illetékes hatóságokat.

2019-ben a FIU-t megvádolták azzal, hogy lényeges információkat tartott vissza, amikor a DAX-on (a DAX Németország 40 legfontosabb vállalatának tőzsdei állapotát mutatja percről percre egyetlen mutatóban) jegyzett Wirecard nevű pénzügyi tranzakciós vállalatnál erős gyanú merült fel azt illetően, hogy a vállalat különböző visszaéléseket követett el. A Wirecard jól ismert nagybankokkal és rengeteg céggel működött együtt az idők során.

A vállalatot 2008 óta több ízben érték pénzmosási vádak, továbbá annak is alapos gyanúja merült fel, hogy a cég hekkereket bízott meg, hogy a tőzsdén ellene spekulálók informatikai rendszerében betörjön.

A vállalatot további vádak is érték könyvelési hiányosságokról, illetve különböző csalásokról. Miután kiderült az, hogy a cég fizetésképtelen és hiányzik a könyveléséből 1,9 milliárd euró, egy nagy port felverő csődhöz vezetett.

A csőd következtében számos kisrészvényes ment tönkre. Ezt követően a cég három vezetőjét a rendőrség letartoztatta.

Számos vizsgálat folyik a kancellár ellen Forrás: AFP/DPA/Michele Tantussi

Többen feltették azt a kérdést, hogy a német kormány vajon mennyit tudott a Wirecard problémáiról, s ezekről mikor informálták őket. Annyi bizonyosnak tűnik, hogy Olaf Scholz már 2019 februárjában tisztában volt a potenciális piaci manipulációkkal és a pénzmosással, hiszen a német pénzügyi felügyelet (BaFin) tájékoztatta a minisztériumot arról: vizsgálatot indít a Wirecard könyvelési hiányosságaival kapcsolatban. Tavaly áprilisban Angela Merkel és Olaf Scholz mellett a kormány több tagját is meghallgatta az ügyben a Bundestag vizsgálóbizottsága. A politikai felelősség nagy része minden bizonnyal a pénzügyminisztériumot terheli, a vizsgálóbizottság CDU/CSU-tagjainak a dühe is Olaf Scholzra ömlött, felhánytorgatva ügyiratok visszatartását és a gyanúsan hanyag felügyeletet.

Scholz nem tudja irányítása alatt tartani a tárcáját – bírálta korábban a pénzügyminisztert Florian Toncar, annak az ellenzéki liberális FDP-nek a politikusa, amellyel a szociáldemokraták most koalícióra léphetnek. A rendőrség tavaly szeptemberben házkutatást tartott a Scholz és a szociáldemokraták irányítása alatt álló német pénzügyminisztériumban és az igazságügyi minisztériumban az ügyek következményeként.