Tizenhét nappal a pusztító földrengés után találtak túlélőt Szecsuánban

earthquake Horizontal, Kína, Szecsuan, földrengés
This photo shows the aftermath of a 6.6-magnitude earthquake in Hailuogou in China's southwestern Sichuan province on September 5, 2022. (Photo by AFP) / China OUT
Vágólapra másolva!
Élve találtak a kínai hatóságok a délnyugat-kínai Szecsuánban egy férfira, aki a tartományban két hete pusztító földrengés során tűnt el - jelentette a kínai állami média pénteken.
Vágólapra másolva!

A tájékoztatás szerint a helyi vízierőműben dolgozó, 28 éves Gan Jüre egy helyi földműves talált rá, majd kórházba vitték, ahol már a családja is meglátogatta.

A földrengés után, szeptember 5-én Forrás: AFP/Str

Gan a földmozgás idején elsősegélyt nyújtott társainak, majd az erőmű több zsilipét is megnyitotta, hogy megakadályozza az árvizeket. Ezt követően társával egy napig élelem és víz nélkül rostokolt a létesítményben, amelyet később elhagytak. Gan elvesztette a szemüvegét, és csak botladozni tudott a vadonban, ezért elváltak, és a társa megígérte, hogy segítséget hoz.

Gan viszont elhagyta a helyet, ahol várakoznia kellett volna, és ez idő alatt csupán vadon termett gyümölcsökön élt.

A tartományban szeptember 5-én pusztított földrengés, a 6,8-as erősségű földmozgásban csaknem 100-an meghaltak, károkat elsősorban Kance prefektúrából jelentettek.