Rejtélyes módon lezuhant egy osztrák magánrepülő

Vágólapra másolva!
Feltehetően négy halálos áldozata van a rejtélyes magánrepülőgép balesetetnek, ami a Balti-tengeren történt.
Vágólapra másolva!

A FlightRadar24 weboldal szerint a repülőgép a dél-spanyolországi Jerezből szállt fel 12:56 körül GMT , és a németországi Kölnbe tartott.

Az osztrák lajstromjelű Cessna 551-es repülőgépnek a repülési terv szerint négy utast kellett volna szállítania - írja az NBC.

A hatóságok négy ember halálától tartanak, miután a magánrepülőgép lezuhant Lettország partjainál vasárnap este.

Az osztrák lajstromjelű Cessna 551-es típusú repülőgépnek a repülési terv szerint négy utast kellett volna szállítania.

A repülőgép Spanyolországból Kölnbe tartott, de úgy tűnt, hogy a repülés során irányt változtatott, és a légiforgalmi irányítók nem tudtak kommunikálni a repülőgép személyzetével - áll a közleményben.

A repülőgép Georg Griesemann német üzletember tulajdona, a charterszolgáltatásokat nyújtó cég nem közölte, hogy Griesemann vagy családtagjai a gép fedélzetén tartózkodtak-e a lezuhanáskor.

A repülőgép a jelek szerint Párizsnál, majd Kölnnél változtatott irányt, mielőtt a Balti-tenger felett elrepült volna, és elhaladt a svédországi Gotland szigete mellett.

Órákkal az indulás után a repüléskövető szerint a gép gyorsan veszített sebességéből és magasságából.

A repülőgép a lettországi Ventspils városától északnyugatra zuhant az óceánba - mondta a svéd mentőszolgálat szóvivője.

"Német és dán harci repülőgépeket is küldtek, hogy ellenőrizzék a légterükön áthaladó gépet, de nem tudtak kapcsolatba lépni vele.

- mondta Johan Wahlstrom a svéd tengerészeti hivatalból.

A baleset helyszínének közelében egy roncsot és olajszerű foltot észleltek - mondta Peteris Subbota, a lett kutató- és mentőszolgálat vezetője a lett televíziónak hozzátéve, hogy utasokat nem találtak.