A clevelandi kórház munkatársai riasztották a rendőröket, miután a férfi bevitte az eszméletlen állapotban lévő gyereket, akit rövid idő múlva halottnak nyilvánítottak.
A férfi a rendőröknek ekkor még azt állította, hogy a gyerek hirtelen lett rosszul,
mialatt ő mosdóban volt, és amikor visszament hozzá, a gyerek már teljesen eszméletlen volt.
Azonban a biztonsági kamera lebuktatta.
A felvételeken világosan látszott, ahogy beteszi a gyereket az autóba, mire a férfi később beismerte, hogy valóban ez történt.
A felvételekből úgy tűnt, hogy a férfi nem megfeledkezett a gyerekről, hanem
szándékosan zárta be az autóba, hogy addig se zavarja őt a házban. Mindezt annak ellenére, hogy tisztában volt ennek veszélyeivel,
miután látott hasonló esetekről szóló híreket.
Mint kiderült, az anya ezalatt a munkahelyén volt, majd a számlákat fizette be, és mire hazatért, az a hír fogadta, hogy a fia meghalt.
A rendőrök szerint a kocsi belsejében 100 foknál is magasabb volt a hőmérséklet.
Az autó közel 130 fokosra melegedett, a gyereket pedig magára hagyták egy ülésbe szíjazva, miközben se légkondit, se folyadékot nem biztosítottak számára. Szívszorító dolog mindezt a saját szemeddel látni"
- mondták a rendőrök.
A férfit gyermekveszélyeztetés, és gondatlanságból elkövetett gyilkosság miatt letartóztatták,
a Tuscarawas megyei börtönbe került, ahonnan 250.000 fontnyi óvadékért cserében szabadulhat - írja a DailyStar.