Ahogy az Origo is beszámolt róla a hároméves Madeleine 2007-ben tűnt el a portugál üdülőhelyen lévő nyaralóból és azóta se tisztázódott minden körülmény az eltűnése kapcsán.
A kislány, nem sokkal negyedik születésnapja előtt,
TIZENÖT ÉVVEL EZELŐTT TŰNT EL A PORTUGÁLIAI PRAIA DA LUZ NEVŰ SZABADIDŐS KÖZPONTBÓL.
Abból a hotelszobából, ahol a testvéreivel együtt aludt, amíg a szüleik egy közeli étteremben voltak.
Még az eltűnése évében egy brit pedofilt gyanúsították meg a kislány elrablásával,
de 2020 júniusában már egy német férfi volt az ügy egyetlen gyanúsítottja.
A szülők a nyomozás során készített jegyzetek miatt a bírósághoz fordultak, mivel egy rendőr azt írta füzetébe, hogy a szülőknek köze lehetett a kislány eltűnéséhez.
A szülők Kate és Gerry McCann az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult amiatt, ahogyan Portugália kezelte a Goncalo Amaral állításai miatt benyújtott becsületsértési keresetüket.
A férfi egy jegyzetében azt állította, hogy közük volt a lányuk eltűnéséhez.
A házaspárnak három hónapja van arra, hogy fellebbezzen a döntés ellen.