Bombariadó volt Hamburgban, több épületet kiürítettek

Hamburg, bombariadó, robbanóöv
Vágólapra másolva!
Egy gyanús övet viselő férfi miatt evakuáltak egy buszt és a hamburgi bíróság utcára néző tárgyalótermeit és irodáit - írja a Bild.
Vágólapra másolva!

Egy hamburgi busz utasai riasztották a rendőrséget hétfőn nem sokkal dél után egy gyanús férfi miatt.

A férfin egy házi készítésű, robbanó övre emlékeztető tárgy volt erősítve.

A busz megállt a városi bíróság előtti buszmegállóban, az utasok leszálltak. A rendőrök a bíróság utcára néző tárgyalótermeit és irodáit is evakuálták. A férfi ezután felemelt kézzel leszállt a buszról.

Ezután a rendőrök körbevették őt, és sikerült rábeszélniük, hogy levegye az övet. Ezt követően a férfit őrizetbe vették.

A rendőrségi jelentés szerint a férfi 53 éves német állampolgár, és már nem ismeretlen a rendőrség előtt.

A tűzszerészek egy robot segítségével átvizsgálták a buszt és az övet is.

Végül 3 óra elteltével veszélytelennek minősítették a helyszínt.

Az övben nem volt robbanószer, csupán alumíniumból és ragasztószalagból állt.

A férfit pár óra után szabadon engedték.