Anyaszült meztelenül zuhant a szakadékba egy 19 éves férfi - videó

meztelen férfi, Brazília, Mestre Alvaro, szikla, mentés
Vágólapra másolva!
A mentőknek egy kirándulás során bajba jutott fiatal férfihez kellett sietniük, aki két szikla között rekedt. Azonban a helyszínre érkezve értetlenül álltak az eset előtt, amikor meglátták: a túrázón semmilyen ruha nem volt.
Vágólapra másolva!

Egy 19 éves férfi a brazíliai Mestre Alvaro természetvédelmi területen kirándult szeptember 7-én. Egyszer csak azonban megcsúszott, és

két szikla közé esett, majd 90 méter után elakadt.

Egy járókelő hallotta meg a segélykiáltásait, és azonnal hívta a mentőket.

A mentőknek a helyszínre érve elakadt a szavuk, amikor meglátták a férfit, ugyanis anyaszült meztelen volt.

Pablo Angely Marques őrnagy, a brazil légierőtől azt mondta, a férfi olyan helyen volt, ahol nagyon nehéz volt hozzáférni, és fennállt a veszélye, hogy bármelyik pillanatban leeshet.

Végül egy helikopterrel és mentőkosárral sikerült biztonságosan kihozniuk őt.

Kórházba vitték, és megfigyelés alatt tartották a sérülései miatt, és mert hipotermia jelei mutatkoztak rajta. Azóta is lábadozik – írja a Daily Star.

Marques őrnagy azt mondta, a fiatal férfi végig eszméleténél volt, ám arra nem tudott magyarázatot adni, miért volt meztelen, vagy hogy hogyan került a két szikla közé.