Szabadon engedtek egy farkasfalkát Vancouverben

Vágólapra másolva!
A rendőrség és az állatkert munkatársai szerint a kilenc farkasból álló falkát a hét elején egy vandál szabadította ki a Greater Vancouver-i állatkertből. Az utolsó hiányzó farkast is megtalálták.
Vágólapra másolva!

Egy, a Vancouver melletti állatkertből eltűnt farkast biztonságban találtak meg, és visszatért a falkájához - írja a BBC.

Az egyéves farkast háromnapos keresési és mentési akció után, pénteken találták meg.

A rendőrség és az állatkert munkatársai szerint a kilenc farkasból álló falkát a hét elején egy vandál szabadította ki a Greater Vancouver-i állatkertből.

Egy farkast elpsztulva találtak meg. A többi farkast sikerült felkutatni, Tempest volt az utolsó, akit megtaláltak.

Az állatkert munkatársai elmondták, úgy vélik a szürke farkasok megszöktek, miután valaki az éjszaka folyamán szándékosan elvágta a ketrecüket körülvevő kerítést.

A rendőrség most nyomoz a feltételezhetően jogtalan behatolás és vandalizmus ügyében.

A Chia nevű hároméves farkasra - a falka második legidősebb nőstényére - csütörtök reggel elpusztulva találták rá az állatkerthez közeli út mellett.

Az állatkert igazgatóhelyettese, Menita Prasad csütörtökön újságíróknak elmondta, hogy a személyzet szívét összetörte Chia halála miatt.

Péntek reggel az utolsó farkast, Tempestet is megalálták az állatkert közelében.

Vadvilági szakértők szerint a farkasok általában óvatosak az emberekkel szemben, de néhányuk elveszíti az emberektől való félelmét, ha folyamatosan találkozik velük.

Ha farkassal találkozunk, az embereket arra biztatják, hogy maradjanak nyugodtak, lassan hátráljanak és tartsák a szemkontaktust. A közelben lévő kutyákat is pórázon kell tartani.