Pánik tört ki a horvát üdülőparadicsomban - fotó, videó

Vágólapra másolva!
Az isztriai Pulához közeli településen kigyulladt egy transzformátorállomás, a fél város áram nélkül maradt. Az erős szél miatt tovább terjedtek a lángot; a délre fekvő Vintijan és Dolinka községet evakuálni kellett, délutánra a tűzoltóknak sikerült lokalizálni a tüzet - írja a Blikk a Glas Istre című horvát regionális napilapra hivatkozva.
Vágólapra másolva!

Az isztriai rendőrkapitányság műveleti és kommunikációs központjától kapott információk szerint a tűz miatt több mellékutat és főutat is lezárták a forgalom elől.

Dino Kozalevac tűzoltóparancsnok a sajtónak úgy nyilatkozott: a szél gyengült, így már uralják a helyzetet,

75 tűzoltó és három tűzoltó repülőgép is oltja a tüzet,

amelyben körülbelül 30 hektáron égett le az aljnövényzet.

Forrás: Facebook

- mondta. A tűz kisebb pánikot okozott Pula városában és a közel eső településeken.

A városi kórház is áram nélkül maradt.

Forrás: Facebook

Helyi beszámolók szerint sokan elmenekültek otthonaikból, mások segítettek a tűzoltóknak, vagy saját házaikat locsolták vízzel, hogy megvédjék a lángoktól.