Meghalt egy hároméves fiú, akit a forró autóban felejtettek a szülei Miamiban

Autóban felejtett gyerek, Missouri
Vágólapra másolva!
A hatóságok szerint meghalt egy hároméves kisfiú miután az autóban felejtették a szülei egy dél-floridai óvoda előtt. Aznap 35 Celsius-fok volt a városban.
Vágólapra másolva!

A gyermek egyike volt azoknak, akik a Lubavitch óvodába járnak a Miami Gardensben.

A kisfiúnak mindkét szülője az óvoda dolgozója. Az apát kihallgatta a rendőrség.

A gyerek halálát a kórházban állapították meg - írja az ABC News.

Ez a tragédia az otthonunkhoz közel történt és az iskolai közösségünkben sokakat érintett már.

- mondta Benzion Korf rabbi, a központ dékánja hétfőn késő este kiadott rövid közleményében.

A rabbi elmondta, hogy terapeuta és gyásztanácsadó áll majd a központ munkatársai és a gyerekek rendelkezésére.

A címlapi kép illusztráció!