Megduplázták a francia alapkamatot

euro, pénz, köteg, bankjegy
cash money. euro bills. Euro currency money
Vágólapra másolva!
Franciaországban augusztus 1-jével megduplázzák az alapkamatot, amely 2 %-ra emelkedik, ezt jelentette be Bruno Le Maire, a francia pénzügyekért valamint gazdaságért felelős miniszter. Az intézkedés célja, hogy vonzóvá tegyenek (egyébként egy meglehetősen szűkkörű jogosulti kör részére) egy megtakarítási formát, miközben a legtöbb elemzés szerint ez az intézkedés a valóságban visszafogja majd a lakosság fogyasztását.
Vágólapra másolva!

A Le Figaro értesülései szerint a francia pénzügyi kormányzat megfogadta a Francia Nemzeti Bank ajánlásait és megduplázza az alapkamatot, ezzel egyidejűleg a lakossági megtakarítási számla (LEP) kamatlába pedig 2.2 %-ról 4.6 %-ra emelkedik.

A francia Nemzeti Bank Forrás: Phanie via AFP/VOISIN/PHANIE/Voisin

- magyarázta a pénzügyi kormányzat vezetője, Bruno Le Maire a „Le Parisien" napilapnak. François Villeroy de Galhau, a Francia Nemzeti Bank kormányzója, ahogy az félévente szokás, előre elküldte javaslatát, ezt követően a miniszter feladata, hogy azokat átvegye. A kamatláb egyebek mellett az infláció szintjétől függ, amelyet a Gazdasági és Statisztikai Tanulmányok Nemzeti Intézete (INSEE) júniusban egy évre kivetítve 5,8%-osnak mért Franciaországban. Azaz a kamatlábak jóval az infláció alatt maradtak. Nem beszélve arról, hogy év végére a 8 százalékot is meghaladhatja a francia infláció.

Szociális lakásépítés finanszírozása

Bár a kamatláb emelése jó hírnek tűnhet a francia megtakarítók számára, nem szabad elfeledkezni arról a tényről, hogy a kamatláb még a mostani felértékeléssel is jóval az infláció mértéke alatt marad. Egy olyan megtakarító számára, akinek 10 000 euró van a megtakarítási számláján, az új hozam egy teljes év alatt 200 euró lesz, szemben a jelenlegi árfolyam szerinti 100 euróval. Ez a következő hetekben új megtakarításokat vonz majd, de „büntetni fogja a fogyasztást" - mondta Philippe Crevel, a „Cercle de l'épargne" pénzügyi kutatóintézet igazgatója.

A lakossági megtakarítási számla kamatlábának emelése egy másik, úgynevezett tartós és szolidáris fenntartható fejlődést szolgáló számlát (LDDS) is érint, ezek összesen több mint 485 milliárd eurónyi pénzeszközt jelentenek a „Caisse des Dépôts et Consignations (CDC) legfrissebb adatai szerint.

Illusztráció Forrás: shutterstock.com

A számlák mindkét esetben garantált kamatlábat élveznek, mentesek a jövedelemadó és a társadalombiztosítási járulékok alól, és a számlákon levő pénz bármikor rendelkezésre áll. Míg a normál megtakarítási számlán levő pénzeket esősorban szociális lakásépítés finanszírozására használják, az LDDS a szociális és szolidáris gazdaság, valamint a lakások energiatakarékosságának finanszírozására szolgál.

A lakossági megtakarítási számla kamatlába, amely 2,2%-ról 4,6%-ra emelkedik, „az infláció elleni leghatékonyabb befektetéssé válik" – véli Bruno Le Maire miniszter. „Egészen 1998-ig kell visszamennünk, hogy hasonló kamatlábat találjunk (4,5%)" - emlékeztet Philippe Crevel, a kutatóintézet vezetője. Ez a megtakarítás „így messze a legjobban megtérülő rövid távú befektetés lesz, amely kompenzálja az inflációt" - véli.

Ugyanakkor túl kevés azon felhasználók köre, akik jogosultak ilyen megtakarítási számlára, szögezi le a Le Figaro. Bár tavaly óta egyszerűsödtek a megtakarítási számla nyitására vonatkozó eljárások, a Banque de France szerint a 18,6 millió francia állampolgárnak csak 37%-a felel meg a számlanyitás feltételeinek.

Ez a pénzügyi termék, tehát a megtakarítási számla ugyanis csak olyan személyek számára van fenntartva, akiknek a jövedelme nem haladja meg a meghatározott küszöböt, ez például 20 297 euró évente egy egyedülálló személy esetében, ami 1691 eurót jelent. Ennek ellenére a Francia Nemzeti Bank megismételte felhívását, hogy „támogatja ezt az eszközt, amely lehetővé teszi a lakossági megtakarítások vásárlóerejének védelmét".