Elsodródott egy hőlégballon 28 turistával Egyiptomban, sérültek is vannak

Vágólapra másolva!
Felfüggesztették a hőlégballonozást Luxor fölött az egyiptomi hatóságok, miután két turista, aki a levegőből akarta megtekinteni az ősi várost, könnyebben megsérült egy hőlégballon-balesetben hétfőn.
Vágólapra másolva!

Az egyiptomi polgári repülési minisztérium közleménye szerint a hőlégballon, amely

28 turistát szállított, elsodródott az útvonaláról,

de végül sikerült leszállnia.

A fedélzeten tartózkodók közül

két turistát szállítottak kórházba.

A közlemény nem tért ki arra, hogy milyen sérüléssel kezelik őket, és azt sem hozták nyilvánosságra, mely ország állampolgárai. Csupán arról számoltak be, hogy

a hőlégballon 60 méter magasan volt, amikor letért az útvonaláról.

A minisztérium hangsúlyozta, hogy

a hőlégballonozás folytatását mindaddig nem engedélyezik, amíg a hétfői baleset okát meg nem állapítják.

A Kairótól 510 kilométerre délre fekvő Luxor fölötti hőlégballonos kirándulás nagyon népszerű a turisták körében, mert rendkívüli nézőpontot kínál az ősi templomokra.

A hőlégballanos balesetek azonban nem ritkák, 2013-ban egy végzetes balesetben 19 turista halt meg Luxor mellett. 2009-ben 16 turista sérült meg, amikor hőlégballonjuk beleütközött egy átjátszóállomás tornyába. Egy évvel korábban pedig hét sérültje volt egy hasonló balesetnek.