A délről származó kihívásokkal foglalkozott a NATO csütörtökön - mondta Szijjártó Péter a közösségi oldalára feltöltött videóban. A terrorizmus és a terrorfenyegetettség jelenti az egyik legjelentősebb biztonsági kihívást. Az Iszlám Állam néhány hete adott ki felhívást a sejtjeiknek, hogy lépjenek akcióba Európában - tette hozzá.
Az ukrajnai háború egyik hatása globális élelmiszerhiánnyal fenyeget. Számos észak-afrikai és közel-keleti országokban az élelmiszerhiány a szélsőségesek és a terrorfenyegetés felerősödéséhez vezetnek majd.
A migrációs nyomás brutális emelkedésére kell számítani a jövőben az előbb felsorolt problémák miatt - mondta a miniszter.
2022-ben több mint 100 ezer illegális bevándorlót kellett megállítani az ország déli határán.
Keletről továbbra is minden menekültet befogad Magyarország, eddig 800 ezer embert engedtek be. Nemcsak nekünk, hanem a NATO-nak is van feladata a határok védelmében, és támogatnia kell azokat az országokat, akik hozzájárulnak Európa stabilitásához - közölte Szijjártó. Pénteken a Roszatom vezetőivel tárgyal majd Szijjártó Isztambulban a paksi bővítésről.