Két munkás meghalt egy amerikai erőműben, mert betemette őket a szén

Vágólapra másolva!
Egy coloradói széntüzelésű erőműben két munkás meghalt csütörtökön, miután rájuk borult és betemette őket egy közel 24 méter magas szénhalom. A mentőegységek közel egy napos keresés keresés után találták meg a két szerencsétlenül járt munkás holttestét.
Vágólapra másolva!

Az amerikai Colorado állam legnagyobb széntüzelésű erőművében két munkás meghalt, miután munkavégzés közben egy közel 24 méter magas szénhalom rájuk borult és betemette őket - írja a The Guardian

A baleset után azonnal megindult a mentés, de közel egy napos keresés után csak a két dolgozó holttestét sikerült megtalálni.

A puebló megyei tűzoltóság szemtanúkra hivatközva a balesettel kapcsolataban közölte, hogy a két 20 és 30 év közötti férfi az erőmű működtetéséhez szükséges egyik hatalmas szénhalmon dolgozott körülbelül 9 méter magasságban.

Csütörtök reggel 8 óra után viszont

a közel 24 méter magas szénkupac egy része, eddig tisztázatlan körülmények között ráomlott a két férfire és betemette őket.

A munkások egy helyi cég alkalmazásában álltak, ami az erőmű üzemeltetésére szerződött, most a hatóságok megkezdték a baleset körülményeinek tisztázását együttműködve az erőmű és a helyi cég vezetésével.

A címlapi kép illusztráció!