Az orosz gázért lobbiznak az ukránok

földgáz, gázvezeték, gáz, gázcső illusztráció, 2021.11.22.
High pressure pipeline for gas transporting by The stainless steel
Vágólapra másolva!
Az Európába irányuló orosz földgázszállítások leállítását hangosan követelő ukrán vezetés most a színfalak mögött igyekszik meggyőzni nyugati szövetségeseit arról, hogy az Oroszországból érkező földgázszállítmányokat helyezzék át az Ukrajnán keresztül futó vezetékekre. Ezzel a földgázkészletük feltöltése mellett növelni tudnák befolyásukat az oroszokkal szembeni konfliktusban, azonban szakértők szerint ez nemcsak jogi aggályokat vet fel, de nem segíti Európa ellátásbiztonságát sem, írja a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

Washingtonban lobbiztak az ukrán Naftogaz gázipari cég képviselői azért, hogy a Fehér Ház győzze meg az Európai Uniót arról, hogy az Oroszországból közvetlenül Németországba és rajta keresztül Európába gázt szállító Északi Áramlat 1 vezetéken futó gázszállításokat helyezzék át az Ukrajnán keresztül futó gázvezetékekre – jelentette a Reuters hírügynökség.

Az ukrán lobbisták azzal érveltek, hogy minél több gázt szállít Oroszország a vezetékeiken, annál több tranzitdíjat szedhet be a kijevi kormány Forrás: shutterstock.com

A gázipari cég azt szeretné, hogy az Északi Áramlat 1 kapacitásának negyven százalékát haladéktalanul irányítsák át az ukrán gázvezetékre, 2023 áprilisáig fokozatosan száz százalékra növelve azt, ezzel szerintük időt hagyva Európának az átállásra. A jelentés szerint

az ukrán lobbisták azzal érveltek, hogy minél több gázt szállít Oroszország a vezetékeiken, annál több tranzitdíjat szedhet be a kijevi kormány, segítve ezzel a háború finanszírozását.

Az elmozdulás szerintük ugyanakkor megakadályozná azt is, hogy Oroszország károsítsa az ukrán gázvezeték-infrastruktúrát.

Christian Egenhofer, a brüsszeli székhelyű Európai Politikai Tanulmányok Központjának munkatársa szerint a gázszállítások áthelyezése az ukrán vezetékekre

David Goldwyn, az USA külügyminisztériumának egykori energetikai ügyekért felelős különmegbízottja pedig úgy látja, hogy ez a lépés nem növelné Európa ellátásbiztonságát sem.

A dolognak egyébként különös élt ad, hogy

az ukrán kormány eddig hangosan lobbizott Európa kormányainál azért, hogy azonnal állítsák le az Oroszországból érkező gázszállításokat, azonban most Daniel Vajdich, a Naftogaz tanácsadója úgy látja, hogy az Északi Áramlat 1 egészének az ukrajnai rendszerre való áthelyezése nagyobb befolyást biztosítana Kijevnek Moszkvával szemben,

és megmutatná a Kremlnek, hogy Európa saját biztonságát Ukrajna biztonságához köti. Szvitlana Zaliscsuk, a Naftogaz vezérigazgatójának tanácsadója pedig hozzátette, Ukrajnának hamarosan saját gázellátását kell biztosítania, mielőtt októberben megkezdődik a téli fűtési szezon.

Ukrajnába egyébként év végéig háromszázmillió köbméter orosz gáz érkezik Magyarország, Szlovákia és Lengyelország irányából is, amelyből a legnagyobb mennyiséget hazánk szállítja keleti szomszédunknak, jegyzi meg a Magyar Nemzet.

Olga Bielkova, az ukrán gázszállítási rendszer üzemeltetőjének nemzetközi ügyekért felelős igazgatója azt mondta, hogy Oroszország európai gázeladásai függenek az ukrán vezetékektől, ezt a tényt szerinte a tárgyalások során ki kell használni. Oroszország jelenleg évi 95 milliárd köbméter földgázt szállít Európába, amelyből ötvenmilliárd köbméter Ukrajnát megkerülve érkezik az Északi Áramlat 1 vezetéken, és további negyvenmilliárd köbmétert szállít Ukrajnán keresztül; ez az útvonal a háború kitörése óta is zavartalanul működik.

Németország már leállította Oroszország Északi Áramlat 2 gázprojektjét, büntetésül Oroszország februári ukrajnai inváziója miatt Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Stefan Sauer

A hírt egyébként sem a Fehér Ház képviselői, sem a német kormány nem kívánta kommentálni, azonban Németország már leállította Oroszország Északi Áramlat 2 gázprojektjét, büntetésül Oroszország februári ukrajnai inváziója miatt, holott annak célja éppen a németországi gázszállítás megkétszerezése volt. A tizenegymilliárd dolláros projekt kivitelezése tavaly év végén fejeződött be, de gáz sosem érkezett rajta.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!