Lengyel kutatók rekedtek egy ausztriai barlangban, mert az olvadékvíz elzárta a kijáratot

Lengyelország, régészet, Stajnia barlang
A stajnia-barlang
Vágólapra másolva!
Az olvadékvíz ejtett csapdába három lengyel kutatót egy ausztriai barlangban. A mentőcsapatoknak még nem sikerült elérni őket, de a hatóságok bizakodóak, mert szerintük jól képzett szakemberekről van szó, és az egyikük jól ismeri a járatot is.
Vágólapra másolva!

Csapdába esett három lengyel kutató az ausztriai Lamprechtsofen-barlangban, mert a hirtelen jött meleg miatt az olvadékvíz elzárta a kijáratot előttük - írja az ABC News.

Az osztrák hatóságok csütörtök este mentőakciót indítottak, de

eddig nem sikertült elérni a bajbajutott kutatókat.

A hatóságok ennek ellenére bizakodóak, mert - ahogy fogalmaztak - a csapat jólfelszerelt és kiváló szakemberekből áll, akik közül az egyik jól ismeri barlangot is. A járatban emellett több mentőfülkét is kialakítottak, ahol takarókat és különböző vészhelyzeti felszereléseket helyeztek el.

A hatóságok reményei szerint a hidegebb időben csökkenhet a víz mennyisége is a barlangban. A Salzburg24 hírportál szerint pénteken speciális barlangi búvárok érkeznek a helyszínre, akik megfelelő vízállás esetén megpróbálják majd elérni a kutatókat. A portálnak a mentők egyik tisztviselője azonban azt mondta, nem valószínű, hogy a kutatók már ezen a napon el tudják hagyni a barlangot.

A Salzburg24 úgy tudja, hogy

a három férfi csütörtök reggel 8 óra körül ment le a járatba, hogy a barlang tektonikai szerkezetét tanulmányozza.

A tervek szerint a csapat eset hét óra körül hagyta volna el a járatot.

Címlapi képünk illusztráció.