Pokollá tette szomszédai életét egy elvetemült nyugdíjas

Vágólapra másolva!
Válogatott módszerekkel készítette ki a 75 éves Barbera Minns két szomszédját, Adele Richardst és Gary Autherst: megpróbálta megölni a macskájukat, de arra is volt példa, hogy ürüléket hajigált a lakásuk ajtajára.
Vágólapra másolva!

A Falmouthban élő asszony éveken keresztül zaklatta és terrorizálta szomszédjait. A pár állandó stresszben és rettegésben élt az idős asszony miatt, aki nap mint nap gondoskodott róla, hogy megkeserítse az életüket.

Minnst 2018-ban 36 hét felfüggesztett börtönre ítélték, és távolságtartási végzést is rendeltek el vele szemben,

hogy a szomszédoknak végre nyugalma lehessen tőle.

Ezen a héten azonban újra bíróság elé állították az asszonyt, ugyanis tavaly május 22-én megszegte a távolságtartási végzést.

Forrás: DailyStar

A két szomszéd aznap délután 2-kor épp kint volt a kertben, amikor furcsa zajokat hallottak. Nem hittek a szemüknek:

Minns a teraszon állt, és ezt kiabálta: "Betörők! Átkozott betörők! Tudják, hogy egyedül vagyok, és meg akarnak támadni!"

Mivel az idős nő úgy nézett ki, mint aki valóban retteg és sokkos állapotban van, szomszédai mentőt hívtak hozzá. Azonban úgy tűnt, semmi komolyabb baja nem esett, és kezdett megnyugodni, és

még aznap délután újra a szomszédjaira támadt.

A pár délután 5-kor ment el otthonról, amikor látták, hogy Minns egy karbantartó férfival beszélgetett a teraszon. Aztán hirtelen odafordult hozzánk, és dühösen azt mondta:

Adele Richards erre figyelmeztette, hogy a távolságtartási végzés miatt nem szabad beszélgetniük. A nő erre odament hozzájuk, rájuk támadt, a férfit tiszta erőből mellkason ütötte.

A pár ekkor kénytelen volt újabb feljelentést tenni a szomszédjuk ellen.

- mondta el Adele a bíróságon.

A mostani ítélet megkönnyebbüléssel hozhat számukra, Minnsszel szemben ugyanis ez alkalommal

délután 5-től reggel 9-ig szóló kijárási tilalmat rendeltek el, ezenkívül elektromos nyomkövető eszközt kell viselnie

- írja a DailyStar.