A British Petrol kivette tulajdonosi részesedését a Rosznyefty orosz állami olajvállalatból

A világ 10 legdrágább logója, BP
BP logo is seen at a petrol station in Krakow, Poland on August 31, 2021. (Photo by Jakub Porzycki/NurPhoto) (Photo by Jakub Porzycki / NurPhoto / NurPhoto via AFP)
Vágólapra másolva!
A BP brit olajipari óriás az "Ukrajna elleni orosz agresszió" miatt - a brit kormány nyomására - kivette 19,75 százalékos tulajdonosi részesedését a Rosznyefty orosz állami olajvállalatból, amelyben 2013 óta volt érdekeltsége - jelentette a BBC brit közszolgálati médium a BP igazgatótanácsának vasárnapi bejelentése alapján.
Vágólapra másolva!

Egyúttal Bernard Looney, a BP vezérigazgatója azonnali hatállyal lemondott a Rosznyefty igazgatótanácsában betöltött tagságáról, és így tett Bob Dudley igazgató is, akit szintén a BP delegált az orosz vállalatba.

Looney 2020 óta volt ott tag, ugyanúgy, ahogy Igor Szecsin Rosznyefty-elnök, akit Vlagyimir Putyin orosz elnök barátjaként és szövetségeseként tartanak számon.

A PA brit hírügynökség azt jelentette, hogy Looney legutóbb októberben járt Oroszországban, és ott Putyinnal együtt részt vett egy panelbeszélgetésen, amelyet később kiváltságnak nevezett.

A BP kivette tulajdonosi részesedését a Rosznyefty orosz állami olajvállalatból Forrás: NurPhoto via AFP/Jakub Porzycki/NurPhoto/Jakub Porzycki

Kwasi Kwarteng brit üzleti, energiaügyi és iparstratégiai államtitkár pénteken beszélt a BP vezetőjével, és

- közölte egy meg nem nevezett tisztségviselő.

Helge Lund, a BP elnöke azt mondta: noha a cég több mint 30 éven át jelen volt Oroszországban, és "kiváló orosz kollégákkal" dolgozott együtt, Oroszország Ukrajna elleni támadásának "tragikus következményei vannak és lesznek az egész térségre nézve", és ez alapvető változást jelent.