A déli Úrangyala-imádság után mondott rövid beszédében a katolikus egyházfő nagyon aggasztónak nevezte az Ukrajnából érkező híreket.
Szűz Mária közbenjárására és a politikai felelősök lelkiismeretére bízok minden erőfeszítést a béke érdekében
- jelentette ki a pápa, majd rövid csendes imára szólította fel a Szent Péter téren szavait hallgató hívőket.
Ferenc pápa korábban imanapot hirdetett az ukrajnai békéért, melyet az egyházban január 26-án tartottak meg.
Akkor a pápa azt mondta, hogy az ukrán nép "szenved, és megérdemli a békét".
Reményét fejezte ki, hogy az országban "kivirágozhat a testvériség, a sebek, félelmek és megosztottság végetértével".
A La Repubblica című napilap értesülése szerint Olaszország készen áll mintegy ezer katonával erősíteni a dél-kelet-európai határokat.