Phenjan hétfőn megerősítette, hogy egy Hwasong-12 közepes hatótávolságú ballisztikus rakétát tesztelt, amely teljes teljesítményével több ezer mérföld megtételére is képes. A legutóbbi teszt ismét riadalmat keltett a nemzetközi közösségben.
Az észak-koreai főváros csak az elmúlt hónapban rekordszámú, hét rakétakilövést hajtott végre, amelyről korábban az Origo is beszámolt. Ez egy olyan intenzív tevékenység, amelyet Dél-Korea, Japán és más nemzetek határozottan elítéltek.
Az ENSZ megtiltja Észak-Koreának a ballisztikus és atomfegyver-kísérleteket, és szigorú szankciókat vezetett be, a kelet-ázsiai állam azonban rendszeresen megszegi a tilalmat. Amerikai tisztviselők hétfőn azt mondták, hogy a legutóbbi tevékenység indokolja a tárgyalások megújítását Phenjannal.
Dél-Korea és Japán volt az első, akik vasárnap jelentették a kilövést, miután észlelték rakétaelhárító rendszerükben. Becslések szerint körülbelül 800 km-t tett meg és elérte a 2000 km-es magasságot, mielőtt leszállt a Japán melletti vizekre.
Teljes teljesítménnyel és szabványos röppályával a rakéta akár 4000 km-t is képes megtenni.
Észak-Korea a rakéta kilövését egy nappal később, hétfőn állami médiajelentéseiben hivatalosan is megerősítette. A KCNA állami hírügynökség közlése szerint rakétatesztet azért indították el, hogy "ellenőrizzék annak pontosságát". Az észak-koreai állami média ritka képeket is mutatott, amelyek közül néhányat a rakéta robbanófejére szerelt kamerával készítettek.
Kim Dzsongun észak-koreai vezető a vasárnapi kilövés megfigyelésén nem volt jelen, de a három héttel ezelőttin igen. Akkor egy hiperszonikus siklórakéta-tesztet végeztek – ez egy fejlettebb típusú rakétatechnológia, amelyet a rakétaérzékelő rendszerek megkerülésére terveztek. Ezeket a rakétákat Észak-Korea összesen háromszor tesztelte.
Ankit Panda észak-koreai elemző szerint Kim Dzsongun távolléte és a helyi médiában megjelent cikkek arra utalnak, hogy a teszt célja a rakétarendszer működésének ellenőrzése volt.
Múlt héten Észak-Korea továbbfejlesztett, nagy hatótávolságú robotrepülőgép és harcászati irányított rakéta robbanófejének tesztelését a hajtotta végre: kedden továbbfejlesztett nagy hatótávolságú robotrepülőgépet teszteltek, csütörtökön pedig másik kísérletet hajtottak végre, amelyben harcászati irányított rakéta hagyományos robbanófejének teljesítményét vizsgálták.
Jang Mudzsin, a szöuli Észak-Koreai Tanulmányok Egyetemének professzora szerint Phenjan valószínűleg fokozza a nyomást, és esetleg interkontinentális ballisztikus rakétát vagy más, nagy erejű fegyvert indít februárban és áprilisban, amikor
Kim a néhai apja és nagyapja születésének 80. és 110. évfordulóját ünnepli, amelyek az országban jelentős évfordulók.
A szakértő szerint a kísérletek sorozata arra irányul, hogy felhívja a figyelmet Észak-Korea egyre változatosabb rakétaarzenáljára, és az Egyesült Államokkal való szembenállás jegyében erőt demonstráljon.