Rá sem lehet ismeni az egykor a világ legkövérebb tinédzsereként ismerté vállt Khaled Mohsen Al Shaerire - írja a Daily Star.
A Szaúd-Arábiában élő férfi
17 évesen több mint 600 kilogrammot nyomot.
Khaledet 2013-ban szabályosan ki kellett szabadítani a hálószobájából, amit akkor már több mint két éve nem tudott elhagyni a súlya miatt. A különleges mentőakció során ki kellett bontani egy részt az épületből, ahol lakott, majd egy targonca segítségével emelték ki az ágyát, benne a fárfival.
Ezután Khaledet repülőgéppel szállították egy rijádi kórházba, ahol az akkori uralkodó közbenjárásra
egy 30 fős orvoscsapat segített neki, hogy megszabaduljon a tetemes súlyfeleslegtől,
és összeállították a diétáját, illetve egy edzéstervet is.
2016-ban Khaled már képes volt újra segítség nélkül járni, 2018-ban pedig leműtötték róla a fogyás után visszamaradt bőrfelesleget.
A Daily Star szerint a férfi most körülbelül 63 kilogrammot nyom, és egy képet is közzétettek róla, amin egy széken ülve mosolyog.