Halálra ítélték, mégis indulhat az elnökválasztáson

Horizontal ANCHURA
Szaif al-Iszlám Kadhafi - 2011-es felvétel
Vágólapra másolva!
Egy líbiai bíróság érvénytelenítette csütörtökön a központi választási bizottság azon döntését, hogy Szaif al-Iszlám Kadhafi, a néhai diktátor fia nem indulhat a december 24-ére kitűzött elnökválasztáson - jelentették helyi médiumok.
Vágólapra másolva!

A választási bizottság azzal indokolta november végi döntését, hogy

a 49 éves Szaif al-Iszlám Kadhafit távollétében 2015-ben halálra ítélte egy tripoli törvényszék.

A bizottság további huszonnégy jelöltet zárt ki akkor az elnökválasztásból.

Szaif al-Iszlám Kadhafi megtámadta a döntést az ország déli részén található Szabha tartomány egyik bíróságán. A bíróság egy hétig nem tudott összeülni, mert az intézmény épületét körbevették fegyveresek, és nem engedték belépni oda a bírókat. A jelentésekből nem derült ki, hogy a bíróság mire hivatkozva érvénytelenítette a választási bizottság döntését.
Azonban még most sem biztos, hogy Szaif al-Iszlám Kadhafi indulhat a választáson, mert ezt a bírósági döntést is meg lehet támadni - jegyezte meg az AP hírügynökség.

Szaif al-Iszlám Kadhafi - 2011-es felvétel Forrás: AFP/Notimex/Xinhua/Hamza Turkia

Szaif al-Iszlám Kadhafit azzal a váddal ítélték halálra 2015-ben, hogy az apja, Moammer Kadhafi hatalmának megdöntésére 2011-ben kitört felkelés idején

békés tüntetők meggyilkolására buzdította hatóságokat.

Szaif al-Iszlám Kadhafi a tárgyalás idején a nyugat-líbiai Zintánt ellenőrző milícia fogságában volt. Videokapcsolaton keresztül vett részt a tárgyaláson, mert a zintáni erők nem adták ki a fővárosban működő hatóságoknak. Több évig a fogságukban volt, a külvilágtól gyakorlatilag teljesen elszigetelve. A hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC)

2014 óta követeli az emberiesség elleni bűncselekményekkel gyanúsított férfi kiadatását.

Líbiát az év eleje óta átmeneti kormány és egy háromfős elnöki testület irányítja.

A kabinet fő feladata, hogy előkészítse a december 24-i elnökválasztást,

illetve a rá egy hónapra megtartandó parlamenti választást, amelyek lezárni hivatottak az egy évtizede tartó líbiai válságot.

Az egymással versengő kelet- és nyugat-líbiai frakciók és politikai testületek a választások menetrendjéről és arról is vitatkoznak, hogy ki indulhat jelöltként.
A legismertebb jelöltek között van a Líbia keleti részének tetemes részét ellenőrzése alatt tartó Halífa Haftar tábornok, továbbá Fati Basaga befolyásos volt belügyminiszter és Mohammed Dbeibah, az átmeneti egységkormány miniszterelnöke.