Tíz iráni katona ellen indult eljárás az ukrán utasszállító lelövése miatt

Irán, lelőtt ukrán repülő
Sahriár, 2020. január 8. Katonák a lezuhant Boeing 737-es típusú ukrán utasszállító repülőgép roncsainál az iráni Sahriár város közelében 2020. január 8-án. A légi jármű hajnalban zuhant le 167 utassal és 9 fős személyzettel a fedélzetén, kevéssel a teheráni Khomeini Imám repülőtérről történt felszállás után. A szerencsétlenséget senki sem élte túl. MTI/EPA/Abedin Taherkenareh
Vágólapra másolva!
Eljárás indult vasárnap Iránban egy katonai törvényszéken a hadsereg tíz tagja ellen a csaknem két éve véletlenül lelőtt ukrán utasszállító repülőgéppel összefüggésben. A teheráni bíróság feladata a több mint száz vádló kezdeményezte perben kideríteni, ki felelős a gép lelövéséért, illetve miért hátráltatták a történtek feltárását.
Vágólapra másolva!

Az ukrán nemzetközi légitársaság Teheránból Kijevbe tartó Boeing 737-ese 2020. január 8-án, nem sokkal a felszállás után zuhant le az iráni főváros közelében. Az iráni hatóságok először balesetről beszéltek, majd elismerték, hogy

az iráni Forradalmi Gárda légvédelme tévedésből lelőtte a gépet.

A repülőn 176 ember volt, és senki sem élte túl a tragédiát.

Végzetes hiba

Az iráni kormány szerint "végzetes hibáról" volt szó a hadsereg részéről, amely riadókészültségben volt, miután egy amerikai drón megölte Bagdadban Kászim Szulejmáni tábornokot, az iráni Forradalmi Gárda magas rangú parancsnokát. Az irániak esetleges válaszcsapásoktól tartottak, miután a dróntámadásra megtorlásul rakétákat lőttek ki olyan iraki támaszpontokra, amelyeken amerikai katonák állomásoztak.

Katonák a lezuhant Boeing 737-es típusú ukrán utasszállító repülőgép roncsainál az iráni Sahriár város közelében 2020. január 8-án Forrás: MTI/EPA/Abedin Taherkenareh

Az iráni polgári repülési igazgatóság tavaly júliusi jelentése pedig

a katonai radar hibás kezelésére, valamint több emberi mulasztásra hivatkozott,

amik az ukrán gép lelövéséhez vezethettek.

Tavaly decemberben

a teheráni vezetés a halottak hozzátartozóinak fejenként 150 ezer dollárnak megfelelő kártérítést ajánlott fel.