Egymás babáit hordta ki két amerikai nő, miután összecserélték a klinikán az embriókat

baba termékenységi klinika kalifornia
Vágólapra másolva!
Egy kaliforniai termékenységi klinikán összecserélték a beültetendő embriókat, így két anya a másik pár biológiai gyermekét hordta ki és hozta világra. Az egyik pár orvosi műhibával, szerződésszegéssel, gondatlansággal és csalással vádolja a Los Angeles-i székhelyű California Center for Reproductive Health (CCRH) klinikát és annak tulajdonosát, Dr. Eliran Mor doktort. Kártérítést követelnek - írta meg a Sky.
Vágólapra másolva!

Két kaliforniai házaspár egymás biológiai gyermekét nevelte, miután egy kaliforniai termékenységi kinikán összecserélték a beültetendő embriókat.

Daphna Cardinale elmondta, hogy ő és férje, Alexander azonnal gyanakodni kezdtek, miután a kislány, akinek 2019 végén adott életet, sötétebb arcszínnel rendelkezett, mint ők.

Hónapokkal később megtudták, hogy Daphna egy másik pár gyermekével volt terhes, és a másik nő a biológiai lányát hordta ki - és hozta világra -.

- mondta Daphna a férjével tartott sajtótájékoztatón, amelyen bejelentették a termékenységi klinika elleni pert.

A pár kártérítést követel a termékenységi klinikától az őket ért sérelem miatt.