Hét embert megölt egy kínai férfi Vuhanban

Vágólapra másolva!
Megölt egy öttagú családot és további két embert egy férfi Vuhanban még vasárnap - írja az ABC.
Vágólapra másolva!

A vuhani rendőrség mai közleménye szerint, a 39 éves, Gao nevű gyanúsított előbb egy öttagú családot ölt meg, majd további kettőt menekülés közben.

A helyi média jelentése alapján, a gyilkos vasárnap este felkeresett egy Zhang nevű férfit egy Vuhan melletti faluban. Zhang ideiglenesen a falu kommunista párttitkáraként szolgált, és Gao némi üzleti ürüggyel rávette, hogy találkozzanak.

Ezek után Zhangot és feleségét holtan találták menyükkel és két unokájukkal együtt.

A helyszínen a rendőrség talált egy gyereket, aki még lélegzett, így őt kórházba szállították.

Ezután Gao menekülés közben megölt egy járókelőt és egy sofőrt, akiknek az autóját ellopta a szökéshez.

A gyanúsított addig menekült, amíg el nem ért a Jangce folyó feletti hídhoz, ahonnan hétfő kora reggel a vízbe vetette magát - közölték a hatóságok.

Nem tudni, hogy a férfi túlélte-e a zuhanást, őt most a rendőrség keresi.