Szijjártó Péter: Csúfos kudarccal végződött Ukrajna magyar energiabeszerzést érintő hazug kommunikációs kampánya

SZIJJÁRTÓ Péter
Luxembourg, 2021. október 18. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Európai Unió külügyminisztereinek luxembourgi ülésén 2021. október 18-án. MTI/EPA/Julien Warnand
Vágólapra másolva!
Csúfos kudarcot vallott Ukrajna magyar energiabeszerzést érintő hazug kommunikációs hecckampánya, ugyanis az Európai Unió világossá tette, hogy Magyarország teljesen jogszerű módon kötött hosszú távú gázvásárlási megállapodását Oroszországgal - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Luxembourgban az uniós Külügyi Tanács ülésének szünetében hétfőn.
Vágólapra másolva!

Szijjártó Péter a sajtótájékoztatóján magyar újságíróknak nyilatkozva hangsúlyozta, hogyJosep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője világossá tette, hogy Magyarországnak joga van ilyen szerződést kötni, ez ellen semmilyen panasznak nincsen helye.

- tette hozzá.

A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte, hogy Ukrajna heves, ellenséges, hazug állításokon alapuló kommunikációs és politikai kampányt indított Magyarországgal szemben. Továbbá nem EU-tagországként bepanaszolta az unió egyik tagországát az Európai Bizottságnál.

- fogalmazott.
Szijjártó Péter kijelentette, hogy Magyarország energiaellátása szuverenitási kérdés, azzal köt szerződést az energiaellátás biztosításáról, akivel akar.

- húzta alá.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Európai Unió külügyminisztereinek luxembourgi ülésén 2021. október 18-án Forrás: MTI/EPA/Julien Warnand

A politikus emlékeztett, a tavalyi és az idei évet tekintve a legtöbb Európában vásárolt gáz Ukrajnába Magyarországon keresztül érkezett. Ennek ismeretében elfogadhatatlan lenne Kijev részéről a kárpátaljai magyar kisebbségek jogainak bármi fajta korlátozása.

Szijjártó Péter végezetül hozzátette, a jelenleg tapasztalható magas energiaárak mellett jól látszik a gázbeszerzésről kötött magyar-orosz megállapodás jelentősége.

- emelte ki.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!