Az Európai Parlament a saját hatáskörén túllépve foglalt állást a lengyel alkotmánybírósági döntésről

Európai Parlament
Brüsszel, 2020. március 10. A tüdőgyulladást okozó új koronavírus járványáról rendezett vita az Európai Parlament brüsszeli üléstermében 2020. március 10-én. MTI/EPA/Olivier Hoslet
Vágólapra másolva!
Az Európai Parlament (EP) a saját hatáskörén túllépve foglalt állást a lengyel alkotmánybírósági döntésről - kommentálta pénteken az előző nap az EP strasbourgi plenáris ülésén megszavazott dokumentumot Piotr Wawrzyk lengyel külügyminiszter-helyettes.
Vágólapra másolva!

A diplomata arra reagált a lengyel közszolgálati rádióban, hogy az EP nem kötelező érvényű állásfoglalásában az európai értékek és jogszabályok elleni támadásként értékelte a lengyel alkotmánybíróság október eleji döntését.

Az uniós intézmények esetében az alapszerződésekben rögzített hatásköreik bővítését célzó törekvés tapasztalható Forrás: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Ebben a varsói taláros testület megerősítette a nemzeti alkotmány elsőbbségét az uniós joggal szemben, valamint azt, hogy az Európai Unióra (EU) átruházott hatáskörök csak az alaptörvénynél alacsonyabb jogszabályokra vonatkoznak.

Az EP csütörtöki állásfoglalásában megállapította: a lengyel alkotmánybíróság illegitim, nem független, és alkalmatlan a lengyel alkotmány értelmezésére.
Az uniós parlament állásfoglalása csak a képviselők nézeteit tükrözi, de senkire nézve sem kötelező - húzta alá Wawrzyk, hozzáfűzve: a dokumentum

Az Európai Parlament az utóbbi években, különösen Lengyelországot illetően, olyan állásfoglalásokat szavaz meg, amelyeknek semmi közük a valósághoz", a "jogosulatlanul" elfogadott dokumentumokkal pedig csökkenti önmaga és az egész EU tekintélyét

- jelentette ki a miniszterhelyettes.

Megállapította: az uniós intézmények esetében az alapszerződésekben rögzített hatásköreik bővítését célzó törekvés tapasztalható. Arról, hogy az uniós szervek kisajátítják a hatásköröket, Mateusz Morawiecki miniszterelnök is beszélt az EP-ben elhangzott keddi felszólalásában - idézte fel Wawrzyk.

A képviselők az állásfoglalásban egy sor intézkedésre szólították fel az Európai Bizottságot (EB) Lengyelországgal szemben, a többi között arra, hogy ne hagyja jóvá a koronavírus-járvány utáni, 58 milliárd euró összegű lengyel helyreállítási tervet. A tervezetet az EB-nek korábbi megállapodások szerint augusztus elején kellett volna jóváhagynia.

Wawrzyk erről elmondta: a terv elfogadása késleltetésének semmilyen formális oka nincs, az elmaradt döntés pedig alapot nyújt Varsónak arra, hogy panaszt nyújtson be az uniós bírósághoz az EB tétlensége miatt.

A témát a külügyi tárca egy másik miniszterhelyettese, Szymon Szynkowski vel Sek is kommentálta pénteken a közszolgálati rádió hírcsatornájának. Szerinte alaptalan, hogy a pénzügyi eszközöket az EU zsarolásra használja fel, és úgy állítsa be,


Szynkowski vel Sek szerint a helyreállítási alapból a pénz előbb-utóbb Lengyelországba kell, hogy kerüljön.

A helyreállítási terv forrásaiból a lengyel kormány a Lengyel Megállapodás nevű országfejlesztő program egy részét fedezné. Morawiecki szerdán a TVP Info lengyel közszolgálati hírtelevízióban elmondta: amennyiben az EU "pénzügyi zsarolással" próbálkozna Lengyelországgal szemben, Varsó "rugalmas és kreatív módon" fog reagálni. Kifejtette: annak tudatában, hogy

, a lengyel kormány már saját eszközeiből elkezdte a Lengyel Megállapodás megvalósítását.