Illegális határátlépés miatt emeltek vádat a volt elnök ellen Georgiában

politics Horizontal
Miheil Szaakasvili
Vágólapra másolva!
Illegális határátlépés miatt emeltek vádat Miheil Szaakasvili volt georgiai elnök ellen hazájában - közölte a helyi sajtó. A vádiratot szerdán adták át a börtönben húsz napja éhségsztrájkot folytató Szaakasvilinek.
Vágólapra másolva!

Az 53 esztendős politikust október elsején vették őrizetbe, amikor nyolc év után illegálisan visszatért hazájába a helyhatósági választások miatt. Sajtójelentések szerint egy komppal érkezett Odesszából a georgiai Potiba.

A határon holland állampolgár felesége nevén utazott be az országba és akkor nem ismerték fel.

Őrizetbe vételéig hívei segítségével több napig észrevétlenül tartózkodott a dél-kaukázusi ország területén.

A voksoláson a Georgiai Álom kormánypárt aratott győzelmet, a második helyen Szaakasvili ellenzéki Egyesült Nemzeti Mozgalma végzett.

Szaakasvili politikai fogolynak tartja magát, és az őrizetbe vétele után azonnal éhségsztrájkot kezdett.

Tbilisziben ezrek tüntettek a szabadon engedését követelve. A hatóságok eddig négy embert vettek őrizetbe Szaakasvili határsértésével összefüggésben.

Miheil Szaakasvili Forrás: AFP/Sergei Supinsky

Négy eljárás indult ellene

Szaakasvili kulcsfontosságú szerepet játszott a 2003-as georgiai rózsás forradalomban. 2004-től 2013-ig volt Georgia államfője. Számos fontos reformot hajtott végre, de elnöksége idején, 2008-ban, hazája vereséggel végződő villámháborúba keveredett Oroszországgal. Elnöki megbízatásának lejárta után elhagyta az országot. Hazájában azonnal négy büntetőeljárást indítottak ellene, kettőben már ítélet is született. 2018 januárjában

a tbiliszi városi bíróság három év börtönre ítélte Szandro Girgvliani bankvezető meggyilkolásával összefüggésben, fél évvel később pedig hat év börtönt kapott

Valeri Gelasvili képviselő megveretése miatt.

Irakli Garibasvili miniszterelnök fogadkozott, hogy Szaakasvili le fogja tölteni teljes börtönbüntetését.