Kobrával maratta halálra feleségét egy indiai férfi

pápaszemes kobra, indiai kobra, Indian cobra (Naja naja)
Indian cobra (Naja naja) on black background.. Biosphoto / Clement Carbillet
Vágólapra másolva!
Kétszeres életfogytiglanit kapott az az indiai férfi, aki tavaly egy kobra segítségével ölte meg a feleségét. Kiderült az is, hogy a férfi pár héttel korábban már próbálta megölni a feleségét, akkor egy viperát használt, de annak marását az asszony túlélte. Ekkor próbálkozott a férj egy kobrával, azt már nem élte túl a feleség - írta a BBC. 
Vágólapra másolva!

A férfit, Sooraj Kumart tavaly tartóztatták le - írta az oldal.

A férj az asszony rokonainak volt gyanús, úgy vélték, a hozományát kevesellte, ez állhat a gyilkosság hátterében.

A bíróság bűnösnek találta a férfit, akit kétszeres életfogytiglani börtönre ítéltek. Az eset szerint Kumar tavaly májusban

alvó felesége ágyába engedte a kobrát, ami halálra marta a nőt.

Később az is gyanús lett, hogy az asszony akkor lábadozott egy kígyómarásból, pár héttel korábban egy vipera marta meg - most úgy vélik, hogy a mögött a merénylet mögött is a férj állt.

Letartóztatták azt a férfit is, aki a kígyókat segített beszerezni, őt később elengedték, mert segített a rendőröknek.

Az ügy - amit a ritkaságok között is ritkának jellemzett az ügyészség - iratai is terjedelmesek, csaknem 1000 oldalt tesznek ki. Az ügyészség halálbüntetést kért a férfira, ezt "enyhítette" a bíróság a kétszeres életfogytiglanira.

A férfit emellett 500 ezer rúpia, nagyjából kétmillió forint pénzbüntetést kapott.