Négy órán keresztül verték, majd otthagyták meghalni áldozatukat a tinédzser fiúk

finnország gyilkosság
Vágólapra másolva!
Finnországban három tinédzsert börtönbüntetésre ítéltek egy 16 éves fiú tavalyi brutális meggyilkolása miatt - írta meg a BBC.
Vágólapra másolva!

A vádlottak, akik mindannyian 2004-ben születtek és ismerték az áldozatot, 10, 9 és 8 év börtönbüntetést kaptak a főváros, Helsinki bíróságán.

Mindhárom vádlott korábban elismerte, hogy bántalmazta az áldozatot, de mindhárman tagadták a gyilkosságot.

Az incidens éjszakáján a tizenévesek 16. születésnapjukat ünnepelték, és a jelentések szerint mindannyian alkoholt fogyasztottak.

A védelem azzal érvelt, hogy a vádlottaknak nem állt szándékukban megölni a fiút.

Az ügyészek, akik legalább 12 év börtönbüntetést kértek, azt mondták, hogy az áldozatot a december 4-én, pénteken bekövetkezett

halála előtt legalább négy órán keresztül fizikailag bántalmazták.

Azzal érveltek, hogy a fiúk előre eltervezték, hogy alkohollal leitatják áldozatukat.

A fiút feltehetően eszméletlenül hagyták a helyszínen, és egyik támadója sem értesítette a hatóságokat a hétvége folyamán.

Csak másnappal később, hétfőn találtak rá építőmunkások nem messze egy kórháztól - tudatta a rendőrség.

Marko Forss, a helsinki rendőrség nyomozó főfelügyelője annak idején "különösen brutálisnak és kegyetlennek" minősítette a támadást:

amelyet a test különböző részein alkalmaztak" - mondta, hozzátéve, hogy mindhárom vádlott feltehetően tudta, hogy az áldozat milyen súlyos állapotban van, amikor távoztak a helyszínről.