Bármelyik légi menekítés az utolsó lehet Afganisztánból az ausztrál kormányfő szerint

Kabul, 2021. augusztus 19. A tálib hatalomátvétel után országukból távozni akaró afgánok gyülekeznek a kabuli repülőtéren 2021. augusztus 19-én. Négy nappal korábban a szélsőséges iszlamista tálibok uralma alá került Afganisztán, miután a lázadók harc nélkül behatoltak az afgán fővárosba és elfoglalták az afgán kormányerők által elhagyott kormányzati intézményeket. MTI/EPA
Vágólapra másolva!
Ausztrália miniszterelnöke kedden arra figyelmeztetett, hogy a kabuli repülőtérnél a helyzet megjósolhatatlan maradt, és bármelyik légi menekítés az utolsó lehet Afganisztánból.
Vágólapra másolva!

Scott Morrison a Nine Network tévében beszélt azt követően, hogy Ausztráliának eddigi legnagyobb menekítő műveleteként sikerült 650 embert elvinnie kedd reggelre Afganisztánból, a kabuli repülőtérről.

– mondta.

A tálib hatalomátvétel után országukból távozni akaró afgánok gyülekeznek a kabuli repülőtéren augusztus 19-én Forrás: MTI/EPA/-

A műveletben Ausztráliának négy, Új-Zélandnak pedig egy katonai repülőgépe vett részt. A két ország eddig összesen 1700 főt menekített ki Afganisztánból, köztük félszáz afgán atlétát.