Élve boncolná fel Magyarországot Brüsszel és a hazai baloldal a gyermekek védelmét szolgáló törvény miatt

Európai Parlament
Brüsszel, 2020. március 10. A tüdőgyulladást okozó új koronavírus járványáról rendezett vita az Európai Parlament brüsszeli üléstermében 2020. március 10-én. MTI/EPA/Olivier Hoslet
Vágólapra másolva!
Hétfőn felkerült egy videó a Fidesz EP-képviselőcsoportjának a Facebook-oldalára, amelyben Deutsch Tamás delegációvezető mondta el, hogy mire számíthat Magyarország szerdán, a gyermekvédelmi törvény ürügyén rendezett EP-beli vitán. Kedden közös felvételen beszélt ugyanerről a témáról több más kormánypárti EP-képviselő, név szerint: Hidvéghi Balázs, Gál Kinga, Deutsch Tamás és Győri Enikő is.
Vágólapra másolva!

Deutsch Tamás: Vajon Rutte és Barley, vagy a magyar gyermekek védelme mellett áll ki a hazai baloldal?

Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselőcsoportjának a vezetője a közösségi oldalán felhívta rá a figyelmet, hogy a héten tartja a nyári szünet előtti utolsó plenáris ülését az Európai Parlament, és a valódi problémákkal való foglalkozás helyett a testület ismét Magyarországot készül megtámadni, ezúttal az Országgyűlés által elfogadott gyermekvédelmi törvény ürügyén.

A kormánypárti politikus minden eddiginél durvább támadásra számít.

Bár az EP hivatalosan „vitát" emleget a szerdai napra tervezett meghallgatáson, Deutsch véleménye alapján a testület baloldali többségének a rögtönítélő ideológiai törvényszéke tart majd ülést.

– emelte ki a jobboldali politikus.

Deutsch folyamatos hazugságokra, indulatos kirohanásokra és magyarokkal szembeni gyűlölködő megnyilatkozásokra számít, csupán azért, mert nem vagyunk hajlandóak mindenben követni a brüsszeli fősodort.

A politikus értékelése alapján

A hazai baloldalnak igazából két lehetősége van:

Amennyiben Brüsszelt választják, akkor már sokadjára bebizonyítják, hogy

a magyar baloldalra nem lehet számítani.

A tisztánlátás érdekében a Fidesz a Facebook-oldalán, szerdán élőben közvetíti az EP-ülést, hogy mindenki láthassa: a magyar baloldali képviselők kiállnak-e Magyarország mellett, vagy inkább Mark Rutte holland miniszterelnök oldalán hazánk térdre kényszerítéséért, illetve Katarina Barley (az EP német szociáldemokrata alelnöke - szerk.) oldalán Magyarország kiéheztetéséért fognak-e fellépni.

Hidvéghi Balázs: Nem fogjuk megengedni, hogy Soros-szervezetek írják elő, hogy mit és mikor tanítsunk a gyermekeinknek a szexualitásról

A Fidesz közösségi oldalára felkerült videó alapján a párt egy másik EP-képviselője, Hidvéghi Balázs kiemelte:

A szerdai meghallgatás része annak a hadjáratnak, amit már hosszú évek óta folytatnak az európai és a hazai EP-képviselők Magyarország ellen – hangsúlyozta.

Gál Kinga kormánypárti EP-képviselő hozzáfűzte, hogy

Az új szabályozás célja, hogy a szülők kezében hagyja a gyermekek nevelését.

Nem fogjuk hagyni, hogy ideológiai alapú lobbiszervezetek befolyásolják a gyermekeink nevelését

– fűzte hozzá.

Deutsch Tamás szerint

A céljuk pedig az lehet, hogy még a 2022-es választások előtt vonják meg Magyarországtól a nekünk járó uniós forrásokat.

Győri Enikő, fideszes EP-képviselő leszögezte, hogy

A gyermekek nevelése pedig nem uniós, hanem tagállami hatáskör, következésképpen:

Brüsszel nem szólhat bele abba, hogy miként nevelik a gyermekeiket a magyarok.

– zárta mondanivalóját Győri Enikő.