Bekerül a cseh alkotmányba a fegyveres önvédelemhez való jog

Cseh alsóház, parlament
A parlament alsóháza már korábban jóváhagyta a módosítást.
Vágólapra másolva!
A cseh parlament felsőháza, a szenátus szerdán jóváhagyta, hogy az alkotmány részét képező Emberi Jogok Listáját kibővítsék egy bekezdéssel, mely szerint "az állampolgárnak a törvényben megállapított feltételek szerint joga van fegyverrel védelmeznie saját és más emberek életét" - írta az MTI.
Vágólapra másolva!

Az alkotmány módosítását a képviselőház, a parlament alsóháza már korábban jóváhagyta, életbe lépéséhez már csak az államfőnek kell aláírnia azt. Miután úgynevezett alkotmánytörvényről van szó, az elnök nem vétózhatja meg.

A parlament alsóháza már korábban jóváhagyta a módosítást Forrás: Radio Prague International

Az alkotmány módosítása reagálás az Európai Uniónak a fegyvertartást szigorító igyekezetére - hangzott el a szenátusi vitában. A javaslat kezdeményezői szerint Csehország ezzel elejét veszi annak, hogy a fegyvertartási jogot alsóbbrendű törvénnyel korlátozni lehessen, s egyben megerősíti a cseh kormány tárgyalási pozícióit az Európai Unióval szemben.

- jelentette ki Martin Cervícek polgári demokrata szenátor. Rámutatott: az Európai Unióban erősödnek a fegyvertartást korlátozó tendenciák.

- hangsúlyozta Cervícek.

Az alkotmányos cikkely módosításához a hatályos szabályok szerint a parlament mindkét házában a képviselők és a szenátorok legalább háromötödös támogatására van szükség, ami ez esetben megvolt.
Csehországban erős ellenkezést váltott ki az Európai Unió igyekezete a törvényes fegyvertartás korlátozására, a terrorizmus elleni harcra való hivatkozással. Az ezt elutasító petíciót, amely most az alkotmány módosításához vezetett, több mint százezren írták alá.

A rendőrségi kimutatások szerint a 10,7 milliós Csehországban mintegy 310 ezer embernek van fegyvertartási engedélye.