Apja mentette meg a hirtelen szívleállás miatt összeesett kislány életét

CPR, szívmasszázs, mesterséges, lélegeztetés, kislány, apa, életmentő, usa
Vágólapra másolva!
Másodpercei voltak csak Matt Ubernek az Indiana állambeli Carmel városában, hogy megkezdje négyéves kislánya újraélesztését. A lány éppen apját kergette játék közben, amikor összeesett szívleállás miatt. A férfi azonnal megkezdte a szívmasszást, amit a gyorsan kiérkező mentősök folytattak, megmentve a kislány életét. 
Vágólapra másolva!

A kislány nevetett és apját kergette, amikor egyszer csak elcsendesett.

Apja megfordult és látta, hogy a kislány a földön fekszik.

Matt Uber azt hitte, hogy a kislány beverte a fejét. Elkezdett ordítani a 16 éves lányának, hogy hívja a 911-et, de közben

elkezdte az újraélesztést az alapján, ahogy azt a The Office nevű szituációs komédiában látta a Bee Gees együttes "Stayin' Alive" című számának ütemére.

Bár a kislány túlélésének esélye csekély volt, a gyorsan kiérkező mentősök átvették az életmentést defibrillátort is használva,

így a mentés sikeres volt, a négyéves Vera szíve újraindult.

Az apa elmondta, hogy a kislány egészséges volt és nem voltak tünetei a szívmegállás előtt. Vera számos genetikai vizsgálaton esett át, hogy megtudják, mi okozhatta a rendellenességet - írja a Fox News.

Kiderült, hogy a kislánynak egy ritka, éleveszélyes szívritmuszavara van, ezért meg is műtötték és beépítettek neki egy szívritmus-szabályozót.

Apja szerint Vera felépült a tragédia után, a család pedig áldottnak érzi magát, hogy a kislány túlélte a balesetet.