Újabb szlovák horrorkaraván: ezúttal furgonban szállítottak egy roncsautót

szlovák horrorkaraván
Roncsautót szállítottak egy furgonban a Zsolnai kerületben.
Vágólapra másolva!
A szlovák rendőrök ismét nem hittek a szemüknek, "újabb mesterszállítók" jelentek meg az utakon - írta a felvidéki ÚJ SZÓ.  Most a Zsolna kerületi Szklabinya után Kisselmec felé kaptak lencsevégre egy  járművet szállító kisteherautót.
Vágólapra másolva!

Májusban Nagyszombat térségében fogtak el a szlovák rendőrök egy hihetetlen horrorkaravánt.

Arról itt számoltunk be az Origón.

"Kocsi hátán kocsi" Nagyszombat közelében Forrás: FACEBOOK/ Nagyszombat Megyei Rendőrség

A nagyszombati eset után egy hónappal most Zsolna közelében fogtak egy újabb horrorkaravánt a szlovák rendőrök.

Egy autóstól kapták a fotót azzal az üzenettel, hogy a furgonos csak egy gumipókkal rögzítette a hátsó ajtót, hogy az ne nyíljon ki, azaz a kocsi menet közben ki ne zuhanjon.

A zsolnai rendőrök azonnal útnak is indultak, és csütörtök délután Kisselmec közelében megállították, majd kivonták a forgalomból a szabálytalanul közlekedő kisteherautót. A sofőr ellen közúti forgalomban történő veszélyeztetés ügyében indított eljárást a Zsolnai Kerületi Rendőrség.