A baleset Kaohsziung kikötőjében történt. A konténerhajó túl közel ért a dokkhoz, emiatt rádión többször is figyelmeztették a kikötői alkalmazottak, de senki sem reagált - írja a Fox News.
A hajó nekiment egy veszteglő hajónak, majd a daru ezután dőlt rá a konténerekre.
Nagyjából 50 konténer rongálódott meg.
A kórházba szállított darukezelőjének a lába és a keze is megsérült,
illetve azt is megvizsgálták, hogy szenvedett-e belső sérüléseket. A roncsokba beszorult két munkás megúszta sérülések nélkül.
A konténerhajó végül ki tudott kötni az eredetileg is kijelölt helyén. A balesetben érintett két daruval kapcsolatos kárt több tízmillió dollárra becsülik.