Az egykori hatalmas földrengést túlélő legendás disznóját gyászolja Kína

kínai disznó, amely túlélte a 2008-as földrengést
Az állat a Csu Csien-Csiang, vagyis az Erős akaratú disznó nevet kapta.
Vágólapra másolva!
Legendás disznóját gyászolja Kína. Az állat, amely 2008-ban 36 napon át a romok alá szorulva élte túl a pusztító szecsuáni földrengést, most végelgyengülésben múlt ki - közölte csütörtökön a Csengtutól délnyugatra lévő Taji megyében lévő Anren múzeuma, ahol a sertés turistalátványosságként élt.
Vágólapra másolva!

Az állat a Csu Csien-Csiang, vagyis az Erős akaratú disznó nevet kapta. Csodálták túlélésért vívott küzdelmét, kitartását,

tisztelték egész Kínában.

A Richter-skála szerinti 8-as erősségű földrengésben Szecsuánban több mint 80 ezer ember halt meg.

A romok alatt a disznó esővízzel és faszénnel táplálkozott, végül teljesen lesoványodva került elő.

A múzeum akkoriban 3000 jüanért, mai áron átszámítva 148 ezer forintért vásárolta meg a sertést.

Az intézmény szerint emberi évekre átszámítva a disznó száz évesnek számítana.

Egészségi állapota az utóbbi időben leromlott, októberben töltötte volna be 14. életévét.

Csu Csien-Csiang tetemét egyelőre hűtik, arról egyelőre nincs információ, hogy mi történik vele a továbbiakban.