Újabb büntetőintézkedéseket kaphat Fehéroroszország

MICHEL, Charles
Brüsszel, 2021. május 24. Charles Michel, az Európai Tanács elnöke érkezik az európai uniós tagországok állam-, illetve kormányfőinek kétnapos találkozójára Brüsszelben, 2021. május 24-én. MTI/EPA/Reuters/Yves Herman
Vágólapra másolva!
Elfogadhatatlannak és botrányosnak nevezte a Ryanair légitársaság járatának minszki földre kényszerítését Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben. Úgy fogalmazott, hogy az Európai Unió nem tűri, hogy ártatlan polgárok életével játszanak, ezért az uniós tagállamok vezetői újabb büntetőintézkedések meghozatalát sürgetik Fehéroroszországgal szemben. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerint a gépeltérítés támadást jelent az európai szuverenitás, a demokrácia és a szólásszabadság ellen.
Vágólapra másolva!

Charles Michel a tagállami csúcsvezetők hétfő este kezdődött, kétnapos csúcstalálkozójának első munkanapját követően hangsúlyozta: elfogadhatatlan az, ami vasárnap történt, a Ryanair légitársaság járatának minszki földre kényszerítése. Az uniós tagállamok vezetői "a botrányos, bűncselekménynek számító" fehérorosz intézkedésnek megfelelő uniós válasz meghozatalát várják - tette hozzá.

Tájékoztatása szerint a vezetők tanácskozást folytattak Oroszországról. Elítélték az EU tagállamai és más országokkal szemben kifejtett "jogtalan, provokatív és bomlasztó" orosz tevékenységeket. A megbeszélés során megerősítették, hogy az EU Moszkvával fennálló kapcsolataira vonatkozóan 2016 márciusában meghatározott öt irányadó elv továbbra is aktuális. Arra kérték Josep Borrell kül- és biztonságpolitikai főképviselőt és az Európai Unió Tanácsát, hogy ezen elvek mentén

készítsenek beszámolót az EU-orosz külpolitika lehetőségeiről

- közölte.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Forrás: MTI/EPA/Reuters/Yves Herman

Az EU és az Egyesült Királyság közötti kapcsolatokat illetően Michel azt mondta: az EU "gyümölcsöző" kapcsolatot kíván ápolni Londonnal. Hozzátette: ehhez a felek közötti kereskedelmi és együttműködési megállapodás teljes körű végrehajtása szükséges. Az Európai Unió egységes a tekintetben, hogy a megállapodások be nem tartása jogi lépések meghozatalát vonja maga után a belső piac egysége és az EU érdekeinek védelme érdekében.

Az este folyamán érintett külpolitikai témák között a közel-keleti helyzettel összefüggésben kiemelte, a tagállami vezetők

üdvözölték az Izrael és a Hamász iszlamista szervezet között létrejött "fontos és szükséges" tűzszünetet.

Megismételte: az EU továbbra is elkötelezett a két államon (Izrael mellett a palesztin államon) alapuló megoldás mellett, és kész együttműködni a nemzetközi partnerekkel a politikai folyamat újraindítása érdekében.

Beszélt arról is, hogy az EU elítéli Mali elnökének és miniszterelnökének foglyul ejtését, és azonnali szabadon bocsátásukra szólít fel. Ellenkező esetben az EU készen áll a szükséges intézkedések meghozatalára, köztük célzott szankciók bevezetésére is a mali demokratikus átmenetet akadályozó politikai és katonai vezetők ellen - mondta. Michel végezetül közölte: a tagállami vezetők megegyeztek abban, hogy

júniusi csúcstalálkozójuk napirendjére veszik a migráció kérdését.

A gépeltérítés támadás az európai szuverenitás ellen

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a csúcstalálkozó első munkanapját záró sajtóértekezleten kijelentette: a Ryanair légitársaság járatának eltérítése támadást jelent az európai szuverenitás, a demokrácia és a szólásszabadság ellen. A felháborító eset erős válaszokat kívánt meg, ezért a tagállami vezetők az uniós szankciólista kibővítésében egyeztek meg, az incidensben részes személyekkel, és ugyancsak korlátozó intézkedéseket szorgalmaznak olyan entitások ellen, amelyek az Aljakszandr Lukasenka vezette rezsimet finanszírozzák - monda.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Forrás: MTI/EPA/Olivier Hoslet

Hangsúlyozta: a fehérorosz hatóságok az incidenssel, és egy harci repülőgép indokolatlan bevetésével

előre megfontolt módon megsértették a repülési vészhelyzetekben követendő eljárási szabályokat.

Mivel a fehérorosz légteret nem lehet többé biztonságosnak tekinteni, a tagállami vezetők arra kérték fel az Európai Unió Tanácsát, hogy fogadjon el intézkedéseket az Európai Unió légterének és repülőtereinek lezárására a fehérorosz légitársaságok által üzemeltetett járatok előtt - közölte.

"A gépeltérítés után letartóztatott

- fogalmazott.

A bizottság elnöke az Oroszországról folyatatott vitával összefüggésben megerősítette, hogy az EU továbbra is a Moszkvával kapcsolatos politikáját irányító öt elv mentén kívánja alakítani kapcsolatait keleti szomszédjával. Az öt elv között a minszki megállapodás teljes körű végrehajtását, a keleti partnerországokkal megerősített együttműködést, az unió ellenállóképességének növelését, az orosz vezetéssel való szelektív együttműködést és az orosz civil társadalom támogatását sorolta.

Von der Leyen végezetül kiemelte, hogy a tagállami vezetők megerősítették elkötelezettségüket a brit EU-tagság megszűnéséről (Brexit) szóló megállapodásban szereplő kötelezettségvállalások, különösen az Írországról és Észak-Írországról szóló jegyzőkönyv végrehajtása mellett.

"Csak a jegyzőkönyv teljes és pontos végrehajtása jelent biztosítékot a béke és a stabilitás fenntartására az Ír-szigeten" - hangsúlyozta az uniós bizottság elnöke.